Hirdetés
Kezdőlap Hírek Üvegházhatású gázok. Az uniós tárgyalók 55 százalékos csökkentésről állapodtak meg
No menu items!

Üvegházhatású gázok. Az uniós tárgyalók 55 százalékos csökkentésről állapodtak meg

Az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsának tárgyalói megállapodásra jutottak arról az éghajlatpolitikai célkitűzésről, amely szerint az unió 2030-ig legalább 55 százalékkal csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es szinthez képest.

Az uniós tanács tájékoztatása szerint az Európai Bizottság már tavaly szeptemberben bemutatta erre vonatkozó, 2030-ig megvalósítani kívánt új éghajlatvédelmi tervét. A most született megegyezés a készülőben lévő “klímavédelmi törvénybe” illeszkedik majd.

A tanács közleménye szerint az Európai Unió éghajlattal kapcsolatos jogszabályi kereteit az elkövetkező 30 évre meghatározó megállapodás segíti azt a célkitűzést, hogy az unió 2050-re éghajlat-semlegessé váljon. Az ideiglenes megállapodás számos elem bevezetésével erősíti az éghajlatváltozás elleni küzdelem európai kereteit. Ezek között az üvegházhatású gázkibocsátás 2030-ig megvalósítani kívánt csökkentése mellett megállapodtak abban is, hogy a kibocsátás-csökkentésnek elsőbbséget kell biztosítani a fennmaradó szennyezés elnyelésével szemben.

Az ideiglenes megállapodás elemei közé tartozik az éghajlatváltozással foglalkozó európai tudományos tanácsadó testület létrehozása. A testületnek feladata lesz többek között a tudományos tanácsadás és jelentések készítése az uniós intézkedésekről, az éghajlati célokról, illetve az üvegházhatást okozó gázkibocsátás mértékének összevetése a vonatkozó európai szabályokkal és az EU 2015-ös párizsi klímamegállapodás szerinti kötelezettségvállalásaival.

A megállapodás értelmében az Európai Bizottság 2040-re vonatkozó, közbenső klímacélokat fog javasolni, egyidejűleg közzéteszi az unió üvegházhatást okozó gázok 2030-2050 közötti időszakra vonatkozó tervezett indikatív költségvetését az alapul szolgáló módszertannal együtt. Az uniós bizottság emellett kapcsolatba lép a gazdasági ágazat szereplőivel annak ösztönzésére, hogy hatékonyan részt vegyenek az unió 2050-ig elérni tervezett éghajlat-semlegességi céljának elérését szolgáló ütemterv elkészítésében. A bizottság emellett figyelemmel kíséri az ütemtervek kialakulását, megkönnyíti az uniós szintű párbeszédet, és megosztja a szükséges információkat.

Az ideiglenes politikai megállapodást az Európai Unió Tanácsának és az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia.

Az ideiglenes megállapodás létrejöttét követően Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke rövid közleményt tett közzé, amelyben hangsúlyozta: az unió arra vonatkozó politikai elkötelezettségét, hogy Európa 2050-re az első éghajlat-semleges kontinenssé válhasson, immár jogi kötelezettségvállalás is segíti.

“Az új éghajlatpolitikai szabályozás kötelező érvényű ígéretet jelent gyermekeink és unokáink számára” – fogalmazott.

Az Európai Bizottság első ízben 2018 novemberében ismertette az unió klímasemlegességének 2050-ig tervezett megvalósítására vonatkozó elképzelését, amely összhangban van a 2015-ös párizsi klímamegállapodásban rögzített azon célkitűzéssel, miszerint a Föld átlaghőmérsékletének emelkedését 2 Celsius-fok alatt kell tartani, illetve törekedni kell az 1,5 Celsius-fokos maximumra. Az Európai Tanács 2019 decemberében tartott csúcstalálkozóján adott szabad utat annak az elképzelésnek, hogy az EU 2050-re klímasemleges legyen.

 

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A magyar alma biztonságos és kiváló minőségű

A magyar alma nemcsak biztonságos, hanem kiváló minőségű is, amit nemcsak a termesztési feltételek, hanem a rendszeres és nagyon szigorú élelmiszer-biztonsági szabályok, illetve ellenőrzések is garantálnak

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

HUN-REN: a kutatási intézmények uniós pályázati részvétele folyamatos lesz

A HUN-REN vezetése arra kérte intézményeit, hogy mihamarabb regisztráljanak az új PIC számokra és ehhez minden szakmai segítséget és támogatást megad - írták a közleményben.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.
Hirdetés

Hírek

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...