Kezdőlap Világgazdaság Válság követ válságot - Az IMF rontja az idei világgazdasági előrejelzését
No menu items!

Válság követ válságot – Az IMF rontja az idei világgazdasági előrejelzését

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) júliusi jelentésében jelentősen rontja a világgazdaság idei várható teljesítményével kapcsolatos előrejelzését – mondta Ceila Pazarbasioglu, az IMF stratégiai, politikai és elemzési osztályának igazgatója a G20-ak pénzügyminisztereinek és jegybanki vezetőinek az indonéz Bali szigetén rendezett találkozóján vasárnap.

Az emelkedő élelmiszer- és energiaárak, a feltörekvő piacokra irányuló tőkebeáramlás lassulása, a koronavírus világjárvány és a gyengülő kínai gazdasági növekedés az eddig vártnál “sokkal nagyobb kihívást jelent” a döntéshozók számára – mondta Pazarbasioglu. “Azt látjuk, hogy válság követ válságot, ami valóban sújtja a világgazdaságot” – idézte a Bloomberg Pazarbasioglu szavait.

Az IMF áprilisban az Ukrajna elleni orosz háború miatt 4,4 százalékról 3,6 százalékra csökkentette a 2022-re vonatkozó világgazdasági növekedési előrejelzését. Pazarbasioglu vasárnap azt mondta, hogy a júliusban megjelenő új becslésében az IMF “jelentősen rontja előrejelzését”.

Az IMF július 26-án teszi közzé a világgazdaság idei teljesítményére vonatkozó új várakozását. (MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

December 14-től érvényes az új MÁV-menetrend

A december 14-től életbe lépő téli–tavaszi vasúti menetrend több fontos változást hoz a belföldi és nemzetközi közlekedésben.

Hétfőn indul az új elektromos buszok próbajárata a fővárosban

Közölték, az új járműveket a vezetőknek és a karbantartó személyzetnek is meg kell ismerniük, mert ezek a buszok másképp működnek, mint a jelenleg forgalomban lévők, ezt a célt szolgálja a hétfői próbaüzem.

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről.

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt
Hirdetés

Hírek

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Vízumspecialista: a A magyar vízummentesség messze nem jelent automatikus belépést az USÁ-ba

Fotó:freepik Legyen szó nyaralásról, rokonlátogatásról, üzleti útról vagy hosszabb tartózkodásról...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...