Hirdetés
Kezdőlap Hírek Vámháború. Heteken belül megállapodhat Kína és az USA
No menu items!

Vámháború. Heteken belül megállapodhat Kína és az USA

Jelentős előrelépésben bízik az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások legújabb fordulójának kimenetelét illetően Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter, aki Robert Lighthizer kereskedelmi főtárgyalóval együtt érkezett a pekingi megbeszélésekre.

A pekingi találkozókat követően Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettes a jövő héten utazik Washingtonba további egyeztetésekre – mondta az amerikai pénzügyi tárca vezetője, aki a megbeszélésen szóba kerülő konkrét témákról nem nyilatkozott, de annyit elárult, hogy bizakodva néz a találkozók elé.

Steven Mnuchin

Mnuchin az amerikai Fox televíziónak azt nyilatkozta, hogy bár még sok a tennivaló, reményei szerint májusra sikerül tető alá hozni a kereskedelmi megállapodást.

A pekingi tárgyalásokon egyebek mellett a szellemi tulajdonjogok védelméről, a technológiatranszfer kikényszerítésének gyakorlatáról és a nem vámjellegű kereskedelmi akadályokról tárgyalnak majd a felek.

Az Egy övezet, egy út kezdeményezésről múlt hétvégén Pekingben megrendezett második nemzetközi fórumon résztvevő Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója hétfőn Beverly Hillsben egy nemzetközi konferencián szintén úgy vélekedett, hogy Peking és Washington hamarosan kereskedelmi megállapodást köthet.

Az Egyesült Államok és Kína kereskedelmi háborúja már dollármilliókban mérhető károkat okozott a világ két legnagyobb gazdaságának, zavarokat keltett a globális ellátási láncolatokban, és megrengette a pénzpiacokat is – tette hozzá az MTI.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.