Kezdőlap Cégvilág Varga Mihály: a Huawei a kormány fontos stratégiai partnere
No menu items!

Varga Mihály: a Huawei a kormány fontos stratégiai partnere

A magyar kormány elkötelezett az infokommunikációs szektor fejlesztésében, a digitális átállás ugyanis kulcsa a magas ütemű gazdasági növekedésnek, a Huawei pedig fontos partner ebben – jelentette ki Varga Mihály, miután Pekingben megbeszélést folytatott James Livel, a Huawei Technologies regionális elnökével.

Varga Mihály

A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a magyar gazdaság megfelelő működési környezetet kínál a Huawei számára, amely Magyarország második legnagyobb kínai befektetője.

Kifejtette: a Huawei a kormány fontos stratégia partnere, Magyarországon több mint 2000 embernek ad munkát, a Kínán kívüli legnagyobb ellátási központja működik itt.

A magyar gazdaság egyre jobb teljesítménye, a folyamatosan csökkenő adók és a befektetőbarát kormányzati intézkedések hozzájárulnak ahhoz, hogy a vállalat továbbra is potenciális befektetési célpontként tekintsen Magyarországra – tette hozzá a miniszter.

A tanácskozáson mindkét fél egyetértett abban, hogy a digitális átalakulás nemcsak lehetőségeket, hanem társadalmi, gazdasági és biztonsági kihívásokat is rejt magában, amelyekre a nemzeti kormányoknak is fel kell készülniük.

“Ezért nagyra értékeljük, hogy a Huawei, az információs és telekommunikációs technológiák egyik vezető, globális szállítója támogatni kívánja hazánkat a pénzügyi tudás fejlesztésében, az infokommunikációs technológia elterjesztésében” – emelte ki Varga Mihály az MTI jelentése szerint.

Mint mondta: további együttműködési lehetőséget látnak az intelligens közlekedés, a digitális oktatás, a fenntarthatóság és a foglalkoztatáspolitika területén.

Az egyeztetésen tárgyaltak egyebek mellett az úgynevezett okos-vámszabad területek, zónák kialakításáról, valamint az infokommunikációs technológiák révén tovább egyszerűsíthető, online adózási lehetőségekről is.

James Li

A megbeszélésen James Li megköszönte, hogy a magyar kormány racionálisan, tényszerűen kezeli a Huawei fejlődését, jelenlétét az országban, valamint kiegyensúlyozott és korrekt üzleti környezetet biztosít számukra.

Varga Mihály emlékeztetett: a kínai cég egy korábbi megállapodásban vállaltak szerint a következő években tovább segíti a szélessávú internet kiépítését Magyarországon. Ezzel a Huawei is hozzájárul ahhoz a kormányzati célkitűzéshez, miszerint 2025-ig a magyar háztartások 90 százalékában elérhetővé váljon a magas sebességű internet-hozzáférés.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

KSH: az ipari termelői árak 2025. júniusban az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal mérséklődtek

Júniusban az ipari termelői árak átlagosan 5,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A belföldi értékesítés árai 3,3, az exportértékesítésé 6,0 százalékkal felülmúlták az előző év júniusi értékeit

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki
Hirdetés

Hírek

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.

Orbán Viktor: jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak

Jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak

Nagy Márton új pályára állítaná a növekedést és az otthonteremtést

Mérsékelt növekedési kilátásokkal és célzott jóléti intézkedésekkel reagál a kormány a kedvezőtlen gazdasági folyamatokra

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...