Kezdőlap Gazdaság Varga Mihály: a kormány 7-7,5 százalékos növekedéssel számol idén
No menu items!

Varga Mihály: a kormány 7-7,5 százalékos növekedéssel számol idén

“A magyar gazdaság több mint egy éve folyamatosan erősödő teljesítményt mutat.” Kép forrása: Varga Mihály/Facebook

A kormány álláspontja szerint a gazdaságpolitika fókuszában a beruházások támogatásának, az üzleti környezet javításának és a versenyképesség növelésének kell állnia – mondta a pénzügyminiszter a Joint Venture Szövetség (JVSZ) 10. makrogazdasági konferenciáján.

Varga Mihály kiemelte: ennek megfelelően a kormány 13 ezermilliárd forintnál is többel segíti a hazai vállalkozásokat.

A magyar gazdaság több mint egy éve folyamatosan erősödő teljesítményt mutat, a második negyedévben rekordmértékű, 17,9 százalékos volt a növekedés – idézte fel a tárcavezető, aki egyben a JVSZ társelnöke is.

A kedvező tendenciák miatt a kormány 7-7,5 százalékos gazdasági növekedésre számít idén, ami óvatos becslés egyes piaci előrejelzésekhez képest

– hangsúlyozta a miniszter utalva arra, hogy mértékadó szervezetek 8 százalék feletti GDP-növekedést is prognosztizálnak.

A gazdaság állapotát jól tükrözi a foglalkoztatás, amely mára már ledolgozta veszteségeit, a munkavállalók száma meghaladja a járvány előtti szintet – mutatott rá. A 4,1 százalékos magyar munkanélküliségi ráta az egyik legkedvezőbb az Európai Unióban – fűzte hozzá.

Varga Mihály elismerését fejezte ki a vállalatok helytállásáért, azért, hogy “keményen dolgoztak” és megtalálták a megoldást az ellátási láncok elakadásaira, illetve a termelést és a szolgáltatást a megváltozott körülményekhez igazították.

Számos cég új beruházást jelentett be, a piac szereplői bíznak a jövőben, abban, hogy a fejlesztéseik később meg fogják hozni a kívánt eredményt – ecsetelte. Arra is kitért: továbbra is számít a szövetség partnerségére, az együttműködés is hozzájárul ahhoz, hogy az ország a járvány után nyertesként kerüljön ki a válságból.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

Folyamatosan bővülnek a LEADER lehetőségek a vidéki közösségek számára

A vidék jövője helyben is építhető - ezt segíti az Európai Unió és a magyar kormány társfinanszírozásával megvalósuló LEADER program, amely a helyi közösségek kezdeményezéseire építve támogatja a vidéki térségek fejlődését.

Magyarország a karrierváltók országa lett 2025-re

2025 a karrierváltás éve: Miért keresnek ennyien új szakmát?
Hirdetés

Hírek

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...