Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Varga Mihály: csak jövőre várható gazdasági fordulat
No menu items!

Varga Mihály: csak jövőre várható gazdasági fordulat

Európa-szerte lassú lesz a kilábalás a válságból, gazdasági fordulat 2021 első felére várható – mondta a pénzügyminiszter.

Varga Mihály a Kossuth Rádióban kijelentette: Magyarország helyzete sok tekintetben kedvezőbb, mint más európai államoké, de a fellendülés így is el fog húzódni.

Varga Mihály. Fotó: MTI/Mohai Balázs

Kedvező körülménynek nevezte, hogy az eddigi adatok alapján sem a béremelkedés mértéke, sem a kiskereskedelmi forgalom nem esett vissza tavalyhoz képest, és nemzetközi összevetésben a belföldi munkaerőpiac is jól teljesít. A kivitel lehetőségei ugyanakkor korlátozottak, mert a koronavírus elleni gyógyszer megjelenéséig a külföldi piacok gyengélkedni fognak – tette hozzá.

A tárcavezető részben a befektetésektől várja a megszűnt munkahelyek pótlását.

Varga Mihály szerint főképp a magyar gazdaság húzóágazatait, vagyis az élelmiszeipart, a gyógyszeripart, és az autóipart érdemes fejleszteni.

A kormány – mint fogalmazott – azt szeretné, ha mindenki el tudna helyezkedni piaci viszonyok között, és úgy tűnik, hogy nem kell jelentős számú álláskeresőt közfoglalkoztatásban elhelyezni.

A pénzügyminiszter kitért az ország adósbesorolására is. Az év elején Magyarország az összes nagy nemzetközi hitelminősítőtől jobb értékelésre számíthatott, a világjárvány tehát ebből a szempontból a legrosszabbkor érkezett – hangsúlyozta.

Üdvözölte ugyanakkor, hogy a Moody’s javította a magyar adósbesorolás kilátását, mert a válság kezdete óta európai állam értékelésén még nem javított egyik intézmény sem. A hitelminősítők most kivárnak, de látják, hogy Magyarország reagál az új helyzetre, nehézségei ezért csak átmenetiek lesznek – tette hozzá.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Maduro után Venezuela olajiparának újjáélesztése se gyors, se olcsó nem lesz

Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump arról beszélt, hogy...

Így lettek milliárdosok a Mesterséges Intelligencia berobbanásának fiatal vállalkozói.

Fotó: https://x.com/mercor_ai A mesterséges intelligencia rohamos fejlődése az elmúlt években...

2025-ben a Suzuki a magyarországi újszemélyautó-piacon 11,04 százalékos részesedést ért el

A cég partnereinek, beszállítóinak, valamint a 78 tagú országos márkakereskedői hálózatának köszönhetően hozzávetőlegesen 10 000 munkavállaló megélhetéséhez járul hozzá.

2026 év madara – a “rigóüllőt” használó énekes rigó

A több mint négy évtizede futó akció legutóbbi állomásaként a lakossági internetes szavazást az énekes rigó nyerte.
Hirdetés

Hírek

2026 év madara – a “rigóüllőt” használó énekes rigó

A több mint négy évtizede futó akció legutóbbi állomásaként a lakossági internetes szavazást az énekes rigó nyerte.

2025 végén éves összehasonlításban 16 százalékkal csökkent a kereslet az eladó lakások piacán

Az elmúlt év egyik legfontosabb tanulsága, hogy az ingatlanpiaci növekedés súlypontja eltolódott a fővárosból

MLBKT: emelkedett a decemberi BMI

A felmérésben vizsgált részindexek többségében emelkedtek. Az egyedi indexek közül kilenc index áll a fellendülési tartományban.

Fontos fejlesztés kezdődik az 50 éves Lázbérci Tájvédelmi körzetben

Az 50. születésnapját ünneplő Lázbérci Tájvédelmi Körzet területén kiemelkedő fejlesztés indul el európai uniós támogatásnak köszönhetően.

Exportvezérelt növekedésére épít az Univer: új logisztikai központtal reagál a keresletre

A tanúsított, korszerű épület energiahatékony működést és a nemzetközi partnerek felé is jól kommunikálható fenntarthatósági hátteret biztosít.

Piaci lakáshitel az Otthon Start árnyékában: Mire számíthat, aki nem jogosult a 3 százalékos hitelre?

Nem meglepő az Otthon Start sikere, hiszen a legfeljebb fix 3 százalékos kamat kevesebb, mint a fele a piaci lakáscélú jelzáloghitelek költségszintjének.

BÉT – Emelkedéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Emelkedéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hétfőn az év első kereskedési napján a kedvező nemzetközi befektetői hangulat miatt

Devizapiac – Gyengült a forint hétfő reggel

Gyengült a forint árfolyama hétfő reggel a főbb devizákkal szemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás