Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Varga Mihály: gazdaságvédelmi operatív törzs alakul
No menu items!

Varga Mihály: gazdaságvédelmi operatív törzs alakul

A gazdaság növekedését fékező adminisztratív szabályok kiiktatására gazdaságvédelmi operatív törzs jön létre nyolc-tíz állami hatóság és intézmény képviselőinek részvételével – közölte a pénzügyminiszter.

Varga Mihály a Magyar Nemzetben megjelent interjúban elmondta: az egészségügyi jellegű kiadások fedezetére a kormány kialakította a járvány elleni védekezési alapot. Ebbe 633 milliárd forintot irányítottak, amelyből eddig 480 milliárdot használtak fel. Szintén komoly összegeket igényelt a gazdaság, a munkahelyek megóvása, ezért jött létre a gazdaságvédelmi alap. Az ide csoportosított 923 milliárd forintból eddig 904 milliárdot használtak fel. Egyik részét munkahelyek megóvására, másik részét beruházások támogatására fordították.

Varga Mihály. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Varga Mihály megjegyezte: az összegben nincs még benne az ideiglenes adó- és járulékkedvezmények, -mentességek költsége, vagy a hitelmoratórium hatása.

A járvány következtében kialakult válság egészségügyi és gazdasági hatásainak kezelésére összességében 9000 milliárd forintot – a bruttó hazai termék 20 százalékának megfelelő összeget fordít a kormány – jelezte a pénzügyminiszter.

Kiemelte: Magyarország egyike azoknak az országoknak, amelyek a legeredményesebben védekeztek a járvánnyal szemben.

Elmondása szerint a 2021. évi gazdaságvédelmi alap 2500 milliárd forintos lesz, az egészségbiztosítási és járvány elleni védekezési alap pedig 3000 milliárd forintot tartalmaz.  

Varga Mihály beszámolt arról is, hogy a kormány hozzáfogott a kórházi struktúra átalakításához. Tarthatatlannak nevezte, hogy a kórházak az utóbbi időben újra és újra tartozásokat halmoztak fel, ez álláspontja szerint alapvetően torzította az egészségügyi beszállítók piacát. Az egészségügyi beruházások tervek között szereplő támogatása ezen a helyzeten is változtathat – jelezte.

A miniszter beszélt a 13. havi nyugdíj visszaállításáról is, amely négy lépcsőben történik, és első lépcsője jövő februárban esedékes. A jövő évi első részlet összeségében 77 milliárd forintot jelent majd tájékoztatása szerint. Hozzátette, hogy a számítások alapján jövőre csökken az államadósság és 3 százalék alatti hiány mellett 4,8 százalék lesz a gazdasági növekedés, így az állam nyugdíjprémiumot folyósíthat. Erre 53 milliárd forintot különítettek el a költségvetésben. Összesen így 130 milliárdos pluszjuttatással a számolhatnak a nyugdíjasok jövőre.

A miniszter rögzítette, hogy az idén zsugorodni fog a gazdaság nagyjából 3 százalékkal, a költségvetési hiány akár a 3,8 százalékot is meghaladhatja, az államadósság pedig újra a GDP 70 százaléka fölé kúszhat.

Ebben a helyzetben elsősorban a munkahelyek megtartására, a gazdaság stabilizálására összpontosít a kormány – szögezte le, megjegyezve, hogy az egy számjegyű szja-ról a kormány nem tett le, a hosszú távú tervek között szerepel.

A hazai vállalkozások helyzetének javítását ugyanakkor már most érdemben szolgálni fogja, hogy létrehozzák a gazdaságvédelmi operatív törzset, amelynek feladata lesz, hogy azonosítsa és felszámolja azokat az adminisztratív szabályokat, amelyek megnehezítik a hétköznapi ügymenetet a vállalkozásoknál. A szervezet, amelynek munkájában nyolc-tíz állami hatóság és intézmény, például az adóhivatal, a fogyasztóvédelem és az államkincstár képviselői vesznek részt, már a héten megtarthatja első ülését.

A kisadózó vállalkozások tételes adója, a kata néven emlegetett adónem átalakításával kapcsolatban Varga Mihály megfontolandónak tartja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara felvetését, és arról tájékoztatott, hogy a Pénzügyminisztérium és a kamara szakemberei megkezdték a közös munkát. Az esetleges szabályváltozások legkorábban jövőre léphetnek hatályba.

A Lánchíd felújításával kapcsolatos kérdésre válaszolva a miniszter tarthatatlannak nevezte a helyzetet, és úgy vélte, megoldásához kizárólag a politikai akarat hiányzik. Rámutatott: pontosan tudható, hogy a fővárosnak 180 milliárd forintos állampapír-megtakarítása van, vagyis nyilvánvalóan nem pénzkérdés a felújítás. Ráadásul a kormány is jelezte, hogy 6 plusz 1 milliárd forinttal hozzájárul a költségekhez – emlékeztetett Varga Mihály.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A TEK a karácsonyi vásárokra is figyel

A rendezvények biztonsága érdekében a terrorelhárítók folyamatosan figyelemmel kísérik és elemzik a lehetséges kockázati tényezőket is, a partnerszolgálatokkal folyamatosan együttműködve értékelnek minden információt.

Megjelentek a vidéki közösségeket támogató első LEADER helyi felhívások

A támogatási kérelmek benyújtására 2025 márciusától lesz lehetősége a pályázóknak.

Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet új innovációs képviselete hazánkban

A képviselet összegyűjti az EIT Közösség Magyarországon, az EU tagállamaiban és a Horizont Európa társult országaiban elérhető szolgáltatásairól és lehetőségeiről szóló információkat.

Megszűnik a Pénzügyminisztérium, feladatait a nemzetgazdasági tárca veszi át

A Pénzügyminisztérium a Nemzetgazdasági Minisztériumba történő beolvadással 2024. december 31-én megszűnik.
Hirdetés

Hírek

Alig változott a forint árfolyama péntek reggelre

A decemberi kezdéshez képest a forint az euró ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 2,5 százalékkal a svájci frankkal szemben 0,6 százalékkal gyengült.

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Gazdaság

Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték

A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.

A Fed 25 bázisponttal csökkentette az irányadó dollárkamatokat

z irányadó dollárkamatláb az idén átlagosan 4,4 százalék lesz.

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein