Kezdőlap Gazdaság Varga Mihály: százezres, félmilliós munkanélküliségre is készül a kormány
No menu items!

Varga Mihály: százezres, félmilliós munkanélküliségre is készül a kormány

A kormány megtette az első lépéseket a munkahelyek védelmében, de más típusú intézkedésekre lesz szükség, ha a munkanélküliek száma elkezd jelentősen emelkedni – hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Kiemelte: jelentős segítséget kapnak – egyes ágazatokban – azzal a munkavállalók, hogy a közterheket nem kell befizetniük, és munkaadói oldalról is megnyílt ez a lehetőség azért, hogy a munkahelyeket meg tudják tartani. A helyzet alakulásától függ majd, milyen további lépesek szükségesek – tette hozzá.

A pénzügyminiszter felhívta a figyelmet, hogy jelenleg még 80-85 ezer bejelentett, regisztrált üres álláshely van az országban. Ez nyilván hamarosan meg fog változni, de most még van kereslet a munkaerőpiacon – jelezte.

Valószínű, hogy egy-két hónapon belül leépítések lesznek, de ezt másképpen kell kezelni, ha százezres, és másképpen, ha félmilliós lesz

– fogalmazott Varga Mihály.

A pénzügyi tárca vezetője szerint a válságnak ebben a periódusában azokat az ágazatokat kell segíteni, amelyek már bajban vannak, ezek között említette a turizmust és a vendéglátást.

Varga Mihály. Fotó: MTI/Mohai Balázs

A kormány az első intézkedés-csomaggal erre a helyzetre reagált. Ugyanakkor hoztak minden vállalkozás és magánszemély által igénybe vehető intézkedést is azzal, hogy a hiteltörlesztéseket december végéig felfüggesztették – mutatott rá Varga Mihály.

Hozzátette, más típusú intézkedésekre lesz szükség akkor, ha a munkanélküliek száma elkezd jelentősen emelkedni.

Kitért arra, hogy a törlesztési moratórium lehetővé tételével mintegy 3000 milliárd forintnyi segítséget tudtak adni a vállalkozásoknak és a háztartásoknak.

Tavaly a bankoknak nagyon jó évük volt, rekordnyereségekkel, van annyi mozgástere a bankrendszernek, hogy ebben a nehéz helyzetben segítséget tudjon adni a munkavállalóknak és a cégeknek – fejtette ki a pénzügyminiszter.

A pénzügyminiszter úgy látja:

lehet, hogy a járvány már nyáron le fog futni, de a gazdasági hatása sokkal mélyebb, legalább egy év kell a gazdaság kilábalásához.

Jelenleg tudják magukat finanszírozni a családok, a munkanélküliek száma nem kezdett el nőni, ugyanakkor ha szükség lesz rá, további családvédelmi intézkedéseket is hoz a kormány – hangsúlyozta Varga Mihály.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

Ez aztán a karácsonyi meglepetés: kinyitja a kormány a földpiacot a pénzügyi befektetők előtt

Ez a módosítás ellentétes a földforgalmi törvény eredeti koncepciójával, amely szerint a termőföld nem lehet pénzügyi spekuláció tárgya, és csak az birtokolhatja, aki maga is műveli azt.

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.
Hirdetés

Hírek

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás