Kezdőlap Gazdaság Vasútipari együttműködés indul magyar és tunéziai vállalatok között
No menu items!

Vasútipari együttműködés indul magyar és tunéziai vállalatok között

Szijjártó Péter. Kép forrása: Szijjártó Péter/Facebook

Megegyezés született a Ganz és tunéziai partnere között, amelynek értelmében nagyszabású vasútipari együttműködés indulhat az észak-afrikai ország vasúti hálózatának modernizálása terén – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Tuniszban.

A tárcavezető a tunéziai kollégájával, Nabil Ammarral folytatott tárgyalása előtt azt közölte, hogy tavaly a két ország közötti kereskedelmi forgalom rekordot döntött, értéke meghaladta a 270 millió dollárt.

“Ma pedig egy olyan megállapodás aláírására kerül sor a magyar és tunéziai vállalatok között, amelynek nyomán komoly vasútipari együttműködési folyamat indul el, ugyanis a tunéziai vasúttársaság több százmillió eurós pályázatokat ír ki a vasúti hálózat, valamint a vasúti kocsik állományának fejlesztésére” – mondta. “És a nagy tunéziai vállalatok magyar vállalatokkal közösen kívánják modernizálni a tunéziai vasúti hálózatot, mind az országos, mind az elővárosi hálózatot, és együtt kívánják modernizálni a vasúti kocsiállományt is” – folytatta.

“Ezért a Ganz a mai napon egy együttműködési megállapodást ír alá tunéziai partnerével, hogy a nagy vasútipari projektekben a következő időszakban együttműködjenek” – tette hozzá. A felek dinamizálni kívánják az együttműködést a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, az agrártudomány és a víztisztítás területén is.

Évente 200-ról 250-re emelik a tunéziai hallgatóknak adható ösztöndíjak számát a magyarországi egyetemeken, tekintettel az óriási túljelentkezésre. Szijjártó Péter a nap folyamán hivatali partnere mellett Kaisz Szaíd tunéziai államfővel, valamint Kaltum bin-Redzseb kereskedelmi miniszterrel is találkozik.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás