Kezdőlap Tőzsde Vegyesen nyithatnak a főbb európai részvénypiacok
No menu items!

Vegyesen nyithatnak a főbb európai részvénypiacok

Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató és a párizsi CAC-40 index stagnálhat, míg a frankfurti DAX-30 index 6 ponttal emelkedhet a nyitásban.

Az európai tőzsdéken kedden a kis nyereségek és kis veszteségek közötti sávban folyt a kereskedés, de végül mínuszban zártak az indexek. A befektetők azt találgatták, hogy a kormányok hozzáigazítják-e a fiskális politikát a jegybankok rugalmas monetáris politikájához a világgazdasági növekedés alátámasztásának érdekében.

Olaszországban kedden lemondott Giuseppe Conte miniszterelnök, de ez nem jelenti azt, hogy választást kell kiírni. Elképzelhető az is, hogy a Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes vezette Liga nélkül új kormánykoalíció alakul. Salvini mindeközben azt szorgalmazta, hogy fogadjanak el egy 50 milliárd eurós gazdaságélénkítő csomagot.

Donald Trump amerikai elnök kedden megismételte, hogy egyelőre nem áll készen egy kereskedelmi megállapodás megkötésére Kínával. Azt azonban elismerte, hogy a kereskedelmi vita árthat az amerikai gazdaságnak, legalábbis rövid távon. Bár nem számít recesszióra, a gazdaság élénkítése végett adócsökkentést fontolgat az amerikai elnök. Ideiglenesen mérsékelnék a munkavállalók által fizetett társadalombiztosítási adókat és a tőkenyereségadót is.

A befektetők ugyanakkor az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve nyíltpiaci bizottságának legutóbbi üléséréről készült, közép-európai idő szerint este nyolc órakor nyilvánosságra kerülő jegyzőkönyvet várják, mert azt remélik, hogy világosabban látják majd a monetáris lazítás kilátásait.

Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin vegyesen alakult a kereskedés szerdán.

Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,33 százalékos, az ausztráliai S&P/ASX 200 pedig 0,94 százalékos mínuszban fejezte be a napot, míg a dél-koreai Kospi 0,35 százalékos pluszban állt a záráshoz közeledve. A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite 0,07 százalékos, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index pedig 0,22 százalékos pluszban állt zárás előtt egy órával. Ugyanekkor Hongkongban 0,02 százalékos mínuszban állt az irányadó index.

A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,01 százalékkal 495,46 pontra süllyedt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul. Az árakat felfelé tolja a legfrissebb adat, miszerint a vártnál nagyobb mértékben csökkentek az amerikai nyersolajtartalékok a múlt héten, de a világgazdasági recessziótól való félelmek visszafogják az áremelkedés ütemét. A legközelebbi, októberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,65 százalékos pluszban, 60,42 dolláron, a WTI pedig 0,50 százalékos nyereségben, 56,41 dolláron forgott nyolc órakor.

Kedden csökkenéssel zártak a főbb európai tőzsdék. A londoni FTSE-100 mutató 0,90 százalékos, a DAX-30 index 0,55 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,50 százalékos mínuszban zárt. Milánóban 1,11 százalékkal, Madridban pedig 1,32 százalékkal esett az irányadó tőzsdemutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 és az FTSE Eurofirst 300 index egyaránt 0,68 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,56 százalékkal csökkent

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Hírek

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás