Kezdőlap Világgazdaság Venezuela - hiperinfláció. Az új egymillió boliváros fél dollárt ér
No menu items!

Venezuela – hiperinfláció. Az új egymillió boliváros fél dollárt ér

Venezuelában 240,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az idei első négy hónapban – állítja az ellenzéki erők által fenntartott pénzügyi monitoring szervezet.

Számításai szerint áprilisban 33,4 százalék volt a fogyasztói áremelkedés, az év eleje óta pedig 240,5 százalék. Áprilisban az éves szintű infláció 2840 százalék volt.

A venezuelai jegybank februárban azt közölte, hogy tavaly 2959,8 százalék volt az infláció, kisebb a 2019. évi – ugyancsak a jegybank által számított – 9585,5 százaléknál. A venezuelai kormány évek óta nem közöl inflációs adatokat.

A hiperinfláció miatt idén március közepén a venezuelai jegybank három új bankjegyet hozott forgalomba, a 200 ezer, az 500 ezer és az 1 millió bolivárost.

Ez utóbbi a legmagasabb névértékű, forgalomban lévő bankjegy, ami 0,52 dollárt ér.

Az új bankjegyek kibocsátásáig a 10 ezer, a 20 ezer és az 50 ezer boliváros volt forgalomban.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) legutóbbi, tavaszi globális jelentésében azzal számolt, hogy Venezuelában idén és jövőre egyaránt 5500 százalék lesz az infláció a számításai szerint tavalyi 2355 százalék után.

A hazai össztermék (GDP) csökkenését a tavalyi 30 százalék után az idei évre 10 százalékra, jövőre 5 százalékra tette az IMF. Eközben a munkanélküliségi ráta a tavalyi 55,5 százalékról idén 58,4 százalékra, 2022-ben pedig 60,1 százalékra emelkedhet a washingtoni székhelyű szervezet prognózisa szerint.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
Hirdetés

Hírek

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás