Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Visszaesett az ipar decemberben - éves szinten növekedés
No menu items!

Visszaesett az ipar decemberben – éves szinten növekedés

Az ipari termelés 5,4 százalékkal nőtt tavaly az előző évi 3,5 százalék után. Decemberben viszont 1,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

Tavaly decemberben az ipari termelés volumene 1,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól a novemberi 3,6 százalékos növekedést követően. Munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 3,7 százalékkal csökkent a termelés éves összevetésben.

Nagyításért KLIKK a grafikonra

Az előző hónaphoz viszonyítva decemberben 3,8 százalékkal visszaesett a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás.

A feldolgozóipari alágak csaknem felében csökkent a termelés volumene. A legnagyobb súllyal szereplő járműgyártásban jelentős visszaesés volt az előző év decemberéhez képest a novemberi 4,0 százalékos növekedés után, míg az első tizenegy hónapban 11,5 százalékkal nőtt a termelés. A számítógép-, elektronikai, optikai termék gyártásában -, ahol novemberben 8,8 százalékos és az első tizenegy hónapban 7,2 százalékos növekedést mért a KSH – lassult a növekedés üteme. Az élelmiszer-, ital- és dohánytermék gyártása továbbra is nőtt – közölte a KSH.

Decemberben sorozatban harmadik hónapja, az egész évet tekintve hatodszor csökkent az ipari termelés az előző hónaphoz képest, ami négy éve nem fordult elő.

Legutóbb 2015 novembere és 2016 márciusa között volt arra példa, hogy zsinórban két hónapnál hosszabb ideig csökkent az ipari kibocsátás havi összehasonlításban. A kiigazítatlan nyers adatok szerint a júniusi 1,2 százalék után decemberben másodszor maradt el tavaly a kibocsátás volumene az egy évvel korábbitól.

A decemberi adat csalódáskeltő, az első tizenegy hónapban a termelés 6,0 százalékkal múlta felül az előző év azonos időszakát. Az elemzők az egész évre ehhez közeli növekedési adatot vártak, bár egyúttal figyelmeztettek arra is, hogy az egész évben nagy kilengéseket mutatnak a havi adatok. A júniusi visszaeséssel szemben júliusban 12,0, szeptemberben pedig 11,1 százalékos kiigazítatlan éves növekedést mutatott a statisztika.

Az ipari termelés decemberi és egész éves részletes adatait február 12-én közli második becslése alapján a KSH.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...
Hirdetés

Hírek

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.