Kezdőlap Fókuszban Visszatér a növekedési pályára a magyar gazdaság
No menu items!

Visszatér a növekedési pályára a magyar gazdaság

Kép forrása: Varga Mihály/Facebook

A magyar gazdaság idén visszatér a növekedési pályára, jövőre pedig újra az uniós növekedési rangsor élmezőnyébe kerülhet – mondta a pénzügyminiszter csütörtökön Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott előadásában.

Varga Mihály hangsúlyozta: négy nehéz év után a kormány csökkenő hiánnyal, alacsonyabb államadósággal és erősödő gazdasági növekedéssel számol. Stabilitás és egyensúly szükséges ahhoz, hogy a magyar gazdaság visszatérjen a koronavírus-járvány előtti tartós növekedéshez.

A pénzügyminiszter az ezt megalapozó feltételek között említette a foglalkoztatás növelését, az államadósság és a hiány csökkentését, az infláció alacsonyan tartását, a versenyképesség javítását és az ország tőkevonzó képességének fenntartását.

Varga Mihály felidézte, hogy a koronavírus-járvány, az orosz-ukrán háború, az energiaválság és az elszálló infláció visszavetették a gazdaság teljesítményét. Ebben az időszakban a kormány kiemelten kezelte az elért eredmények, a többi között a családtámogatások és adókedvezmények megőrzését, a munkahelyek megvédését és a vállalkozásokat segítő programok elindítását.

A tartós növekedés érdekében a kormány célul tűzte ki a jelenlegi 75 százalékos foglalkoztatási ráta emelését 80 százalék fölé, illetve a munkanélküliségi ráta alacsonyan tartását – ismertette. Varga Mihály kitért arra, hogy nehéz tartós növekedést elérni nagy költségvetési hiánnyal, ezt csökkenteni kell. A tervek szerint a mutató idén 4,5 százalék, jövőre 3,7 százalék, 2026-ban pedig 2,9 százalék lesz – közölte.

A miniszter komoly eredménynek nevezte, hogy a tavaly januári 25,7 százalékról idén januárra 3,8 százalékra szorították le az árdrágulás ütemét, a külkereskedelem rekordot döntött tavaly, a folyó fizetési mérleg pozíciója javul és az ország tőkevonzó képessége is erős maradt.

A versenyképességet segíti a jó adórendszer is; a magyar adórendszer jövedelem- és munkabarát, ezt adóztatja legkevésbé az európai országokkal összevetve – emelte ki előadásában Varga Mihály. (MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot

Van amiben egyszerre marasztalta el az Európai Bizottság Magyarországot és Ausztriát

Magyarország és Ausztria nemzeti jogszabályainak összhangba kell kerülnie a környezeti hatásvizsgálatról szóló EU-s irányelvvel
Hirdetés

Hírek

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot

Van amiben egyszerre marasztalta el az Európai Bizottság Magyarországot és Ausztriát

Magyarország és Ausztria nemzeti jogszabályainak összhangba kell kerülnie a környezeti hatásvizsgálatról szóló EU-s irányelvvel

EXIM: kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt

Kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt, a beadott mintegy 400 kérelem lefedi a rendelkezésre álló 250 milliárd forintos keret 90 százalékát.

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján a szerdán végződött kétnapos monetáris politikai ülésén.

Transzferárral trükközött a cég

A transzferárak kijátszásával próbált 340 millió forintnyi áfát visszaigényelni egy cég, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a kiutalás előtti ellenőrzésen feltárta a súlyos szabálytalanságot.

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi bankközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.