Hirdetés
Kezdőlap Bank Viszik a személyi kölcsönt, mint a cukrot
No menu items!

Viszik a személyi kölcsönt, mint a cukrot

Kép/Forrás: instacash.hu/

Új rekordot hozott a május a személyi kölcsönöknél, miután egyetlen hónap alatt közel 72 milliárd forintnyi új szerződést kötöttek a bankok. Erős a kereslet a lakáshitelek iránt is, amelyekből csaknem 130 milliárd forintnyit adtak el májusban a pénzintézetek. Az első öt hónap adatai alapján pedig nagyon úgy tűnik, hogy az idei év egésze is új rekordot hoz a személyi kölcsönök piacán.

A május is nagyon erős keresletet hozott a lakossági hiteleknél, a személyi kölcsönöknél pedig ismét csúcsot döntöttek a kihelyezések – derül ki a Magyar Nemzeti Bank szerdán közzétett statisztikáiból.

A jegybank adatai szerint az év ötödik hónapjában megkötött személyihitel-szerződések összege csak hajszállal maradt el a 72 milliárd forinttól, ami túlszárnyalta az előző hónapban beállított, 68,2 milliárdos rekordot is. Az év első öt hónapjában megkötött szerződések összege pedig már megközelítette a 302 milliárd forintot a személyi hiteleknél, ami több mint a másfélszerese az egy évvel korábbi mennyiségnek.

„Az eddigi adatok, illetve a változatlanul erős kereslet alapján úgy tűnik, hogy az idei év egésze is rekordot hoz a személyi kölcsönök új szerződéseinél, hiszen az eddigi legerősebb évben, 2019-ben nagyjából 560 milliárd forintnyi új kihelyezés történt, amelynél időarányosan már sokkal jobban áll a piac” – hívta fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Hozzátette: a személyi kölcsönök iránti keresletet az év további részében tovább fűtheti a napokban elindult Otthonfelújítási program is, hiszen sok olyan háztartás lehet, amely az energetikai korszerűsítésen túl egyéb felújítási munkákat is elvégeztet az ingatlanán, és ezt hitelből finanszírozza majd. Az MBH Banknak kifejezetten egy ilyen típusú kölcsönt indított el, amit azok az ügyfelek vehetnek fel, akik az MFB hitelre jóváhagyást kaptak. További bankoktól is várható a napokban, hogy megjelennek ezekkel az ajánlatokkal.

A lakáshitel és a személyi kölcsön lesz a két húzótermék

Gergely Péter arra is felhívta a figyelmet, hogy nem csak a személyi kölcsönöknél, hanem általában a lakossági hitelpiacon is erős a kereslet. A lakáshiteleknél például több mint 129,5 milliárd forintos új kihelyezést hozott a május, amelyre a jegybank zöld hitelprogramjának időszaka óta nem volt példa. A szabad felhasználású jelzáloghiteleknél szintén idei rekordot hozott a május, közel 8,7 milliárd forintnyi új szerződés mellett. A babaváró hitel iránti kereslet stabilizálódni látszik, bár a májusi, 21 milliárd forintnyi új szerződés kisebb mértékben – 1,4 milliárd forinttal – elmaradt az áprilisitól. „Az idei év két húzóterméke a lakáshitel és a személyi kölcsön lehet a lakossági hitelpiacon, amely az egyik legerősebb évét zárhatja 2024-ben” – emelte ki Gergely Péter.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...
Hirdetés

Hírek

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.