Hirdetés
Kezdőlap Agrár Zártkert. Tízmillió forintos támogatás pályázható
No menu items!

Zártkert. Tízmillió forintos támogatás pályázható

Zártkertek újrahasznosítását segítő kétmilliárdos keretösszegű pályázatot hirdet  az Agrárminisztérium. A zártkerti revitalizációs program a települési önkormányzatok, illetve konzorciumai juthatnak vissza nem térítendő támogatáshoz – jelentette be Nagy István agrárminiszter sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

Kétmilliárdos a zártkerti pályázat keretösszege

A pályázati felhívás július 2-án jelent meg. A zártkerti revitalizációs programmal szeretnék elérni, hogy a falvakban és a kistelepülések határában lévő zártkertekben újrainduljon a hagyományos gazdálkodás, lehetőleg őshonos gyümölcsfajták telepítésével – ismertette.

Rámutatott arra, hogy a támogatás segít megtartani a vidéki munkahelyeket, a vidék sokszínűségét. A kert hozzájárul ahhoz, hogy a vidék élhető legyen, az elhanyagolt területekben rejlő erőforrással élni kell – mondta.

A pályázaton támogatják például a zártkertek, kiskertek megközelítését szolgáló utak javítását, ezek csapadékvíz-elvezetéséhez szükséges fejlesztéseket, karbantartásokat, vízvételi helyek kialakítását, kút és esővízgyűjtő rendszer kiépítését. Támogatást adnak villamosenergia-ellátáshoz kapcsolódó fejlesztésekre, vadkerítés, vadgazdálkodási és vadvédelmi elemek építésére, gyümölcsfa vagy szőlőtelepítésre.

A pályázat során egyenként legfeljebb 10 millió forint támogatást lehet nyerni, a villamosenergia-ellátáshoz kapcsolódó fejlesztések keretében pedig ez az összeg legfeljebb 20 millió forint – ismertette Nagy István.

A 2015-ben indult program statisztikái azt mutatják, hogy a zártkerti revitalizációs programra és a tanyafejlesztési programra egyaránt jelentős igény van – mondta a miniszter.

Kis Miklós vidékfejlesztésért felelős államtitkár arról számolt be, hogy a programban 100 százalékos, vissza nem térítendő támogatást nyújtanak. A nyertes pályázatok 75 százalékos előlegét a tervek szerint még idén év végéig átutalják.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...
Hirdetés

Hírek

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...