Kezdőlap Gazdaság 3,4 millió forintra nőtt a háztartások átlagos megtakarítása
No menu items!

3,4 millió forintra nőtt a háztartások átlagos megtakarítása

A harmadik negyedévben a háztartások átlagos megtakarítása 3,4 millió forintra nőtt, 11 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – derül ki a K&H Bank felméréséből.

A közlemény szerint a 20-65 éves, városi, legalább középfokú végzettségű felnőtt népesség anyagi helyzetéről végzett felmérésben a harmadik negyedévben a megkérdezett háztartások átlagos megtakarítása magasabb ütemben nőtt az összjövedelmük emelkedésénél (7,1 százalék), de elmaradt a korábbi két év növekedési dinamikájától.

A K&H adatai szerint 2020 és 2021 harmadik negyedéve között 19 százalékkal 2,5 millióra, egy évre rá 24 százalékkal 3,1 millió forintra nőtt az átlagos megtakarítás összege.
A recessziós gazdasági környezet miatt óvatosabbá váltak a háztartások, amelyre a K&H szerint  az utal, hogy az anyagi helyzet függvényében igyekeztek növelni a tartalékaikat. Az idén – a negyedéves átlagok alapján – az előző hónapról 69-71 ezer forintot tudtak félretenni a háztartások.

A vizsgálatban részt vevő háztartások nettó összjövedelme a havi kilengéseket kiegyensúlyozó negyedéves adatok szerint a harmadik negyedévben meghaladta az 539 ezer forintot, 7,1 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában. 2020 harmadik negyedévében ugyanez az összeg 394 ezer forint volt, 2021-ben 434 ezer forintnál járt. Így két- és hároméves időtávon 24, illetve 37 százalékos növekedést könyvelhettek el a K&H saját kutatásában szereplő háztartások – közölték.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.

KSH: a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

A háztartási energiáért 10,7 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a vezetékes gáz 23,7, az elektromos energia 2,1 százalékkal drágult.
Hirdetés

Hírek

Bécsben nyit újabb irodát az Indotek Group

Az Indotek 2025 elején egy ismert osztrák pénzügyi-ingatlanpiaci szakemberrel erősítette meg több mint 600 fős hazai csapatát

HIPA: idén új csúcsot dönthetnek az amerikai befektetések Magyarországon

Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépésével teljesen új időszak kezdődött a magyar-amerikai kapcsolatokban, Orbán Viktor washingtoni útja pedig történelmi jelentőségű találkozó volt.

Új elemekkel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár

A Hungarikum Bizottság döntésével 98-ra emelkedett a Hungarikum Gyűjteményében található elemek száma, a Magyar Értéktárban pedig immár 162 kiemelkedő nemzeti értéket tartunk számon

Az OTP az Alkotmánybírósághoz fordul az ATM törvény miatt

Az OTP Bank Nyrt. több hitelintézettel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybírósághoz, amelyben kéri az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről szóló jogszabályok egyes rendelkezései Alaptörvénybe ütközésének megállapítását - közölte a pénzintézet a tőzsde honlapján hétfőn.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...