Hirdetés
Kezdőlap Ingatlan 50 millió forintot költöttek átlagosan a lakásvásárlók januárban
No menu items!

50 millió forintot költöttek átlagosan a lakásvásárlók januárban

Az otthonteremtésre fordított átlagos összeg 50 millió forintra emelkedett idén januárban, ami 9 százalékkal, 4 millió forinttal haladja meg a 2024-es átlagot – közölte a Duna House.

Az ingatlanközvetítő ismertette: a kiemelkedően jól teljesítő decemberhez képest csak 9 százalékkal csökkent a januári tranzakciók száma a Duna House becslése alapján, a tavaly januárinál pedig csaknem 11 százalékkal több adásvételi szerződést kötöttek az idei első hónapban.

Az ingatlanközvetítő szakértőinek előrejelzése szerint fokozódó aktivitásra lehet számítani az év további részében. A javuló gazdasági helyzet, az idén is elérhető állami támogatások, valamint az állampapírhozamok kifizetéséből származó összegek az otthonteremtési és a befektetési célú vételekre is serkentő hatással lehetnek a teljes év folyamán – összegezték a közleményben. Hozzátették, hogy az erős kereslet az év során óhatatlanul az árak emelkedését hozhatja.

2024-es értékesítési adatok alapján az átlagos ingatlanérték Budapesten meghaladta a 60 millió forintot. A negyedik negyedéves Duna House Barométer adatai szerint használt téglaépítésű lakásra Budán 1,2 millió forint feletti átlagos négyzetméteráron szerződtek az ingatlanközvetítő ügyfelei.

A pesti oldalon a kedvezőbb, 838 ezer forintos átlagos négyzetméterár egy 20 négyzetméterrel nagyobb téglalakás vásárlását is lehetővé teszi, míg a belvárosi területeken körülbelül 44-45 négyzetméterre lehet elég az összeg. Aki budai panellakást vásárolna, az 55 négyzetméter körüli lakásban gondolkodhat, míg a pesti lakótelepeken 5 négyzetméterrel nagyobb lehet a megvásárolt ingatlan.

Téglaépítésű ingatlanok átlagos négyzetméterára a tavalyi negyedik negyedéves adatok alapján a panelekénél alacsonyabb, négyzetméterenként 415-430 ezer forint körül mozgott, így az 50 millió forintból akár egy 116-120 négyzetméteres otthon megvásárlása is lehetséges a szakértők számításai szerint.(MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

Idén is várja a korcsolyázókat a Bécsi Jégálom

A korcsolyázás mellett az ice stock sport szerelmeseit is várják: összesen nyolc pályán lehet kipróbálni a sportágat.
Hirdetés

Hírek

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...