Hirdetés
Kezdőlap Hírek 5G - Bíróság: jogszerű volt a Digi kizárása
No menu items!

5G – Bíróság: jogszerű volt a Digi kizárása

A Fővárosi Törvényszék elutasította a DIGI Communications N.V. keresetét, melyben a cég jogszerűtlennek vélte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kizáró határozatát az 5G-s frekvenciák értékesítési eljárásából. A bíróság megállapította, hogy az NMHH jogszerű és helytálló jogértelmezéssel megalapozott döntést hozott az ügyben. A cég fellebbezhet a Kúriánál.

A Fővárosi Törvényszék ítéletében többek között megállapította: az NMHH objektív tények és jogszerű indokok alapján zárta ki a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. anyacégét az eljárásból. A bíróság álláspontja szerint az NMHH a tényekből kiindulva helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a DIGI Kft. azért nem jelentkezett közvetlenül a frekvenciaaukcióra, mert észlelte, hogy vele szemben kizáró ok állna fenn, és ezért az anyavállalat tette ezt meg helyette.

Az ítélet rögzíti azt is, hogy a hatóságnak joga és kötelessége volt vizsgálni a jelentkező mögöttes szándékát is, és az NMHH a DIGI Kft. anyavállalatának kizárásakor megalapozottan jutott arra a következtetésre, hogy a cég valódi célja nem a frekvenciahasználati jogok saját hasznosítása volt, hanem az esetlegesen elnyert jogok átadása a DIGI Kft.-nek.

A bíróság egyetértett az NMHH-val abban, hogy az anyacég a jelentkezésével a hatóságot meg akarta téveszteni, és részvétele sértette volna az árverési eljárás tisztaságát.

A bíróság a DIGI Communications N.V. érvelését elutasítva megállapította továbbá, hogy a hatóság az árverési dokumentációt az európai uniós szabályrendszernek megfelelően alakította ki, és valamennyi részvételi feltétel arányos, objektív és diszkriminációmentes. Részletes vizsgálat alapján jogszerűnek ítélte meg a bíróság azt a feltételt is, hogy az eljárásban csak olyan cég vehet részt, amellyel szemben versenyjogi jogsértés megállapítására az árverési eljárás megindítását megelőző 24 hónapban nem került sor.

Ítéletében a bíróság hangsúlyozta, hogy a DIGI Communications N.V. érvelésével ellentétben a gazdasági versenyre kifejezetten korlátozó hatással lenne, ha a hatóság a bizonyítottan nem a tisztességes piaci verseny szabályai szerint eljáró piaci szereplők részvételét és a kiemelt állami vagyon megszerzésének lehetőségét engedélyezné.

A bíróság szerint alaptalan volt a DIGI Communications N.V. azon érvelése is, hogy az NMHH a kizáró okok vizsgálatát kiterjesztette a DIGI vállalkozáscsoportra, míg a többi jelentkezőnél a vállalatcsoport többi tagját nem vizsgálta.

A cég több más ponton is támadta az NMHH határozatát, többek között az uniós joggal ellentétesnek akarta beállítani, de a bíróság ezeket az érveket is egységesen elutasította.

Az NMHH tavaly nyáron indította el a 700 Megahertzes (MHz), a 2100 MHz-es, a 2600 MHz-es és a 3600 MHz-es frekvenciasávok használati jogosultságainak értékesítési eljárását. Az árverésre 2019. augusztus 8-án négy mobilszolgáltató jelentkezett, az alaki vizsgálat után pedig a hatóság nem vette árverési nyilvántartásba a DIGI holland anyavállalatát.

A cég ezután fellebbezett az NMHH döntése ellen, a másodfokú hatóság pedig 2019. november 27-én közölt végzésében helybenhagyta az alaki vizsgálat eredményét. A hírközlési szolgáltató ezután bírósághoz fordult, amely megállapította, hogy keresete megalapozatlan.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

Egy bizonyos cégméret felett a megszokásalapú könyvelés már nem biztonság, hanem kockázat. Ilyenkor a váltás már elengedhetetlen.
Hirdetés

Hírek

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás