Kezdőlap Hírek 7 milliárd forintos EU-s támogatásból épül ki a földmegfigyelési információs rendszer
No menu items!

7 milliárd forintos EU-s támogatásból épül ki a földmegfigyelési információs rendszer

Megvalósítási szakaszába lépett a földmegfigyelési információs rendszer (fir) projekt, amelynek kialakítására a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) vezette konzorcium 7 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült – mondta Pócza András, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) főosztályvezetője.

A főosztályvezető kiemelte, hogy Magyarország az uniós tagsága révén résztulajdonosa annak a világszínvonalú műholdcsaládnak, amelyet a Copernicus programban fejleszt Európa. A program elérhetővé teszi a földmegfigyelési nyers adatokat, amelyek feldolgozása már az országok feladta. Ezt szolgálja a fir-projekt is.

Rámutatott, hogy a földmegfigyelési adatok a nemzetgazdaság számos területén kiemelt jelentőséggel bírnak, hiszen az online elérhető, naprakész űrfelvételek segítségével egyebek között nyomon követhető a bolygó állapota, az épített környezet, valamint a természeti folyamatok és a krízishelyzetek is.

A projekt célja elsősorban olyan közszolgáltatások minőségének javítása, amelyek az állami intézmények eljárásait teszik hatékonyabbá. A fir a földmegfigyelési adatok előfeldolgozását minden esetben elvégzi, így a partnerszervek már a feldolgozott információhoz jutnak hozzá. A szolgáltatás automatizált, és bármikor valós időben elérhető lesz – tette hozzá.

Rudan Pál, a projekt szakmai vezetője tájékoztatása szerint a KIFÜ irányítása alatt álló, 2019. október 31-ig tartó projektben konzorciumi tagként vesz részt a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ Zrt.) és Budapest Főváros Kormányhivatala (BFKH). A projekt szakmai felügyeletét az ITM látja el.

Ismertette, hogy a projektben létrehoznak egy földmegfigyelési adatközpontot és egy földmegfigyelési operatív központot, amelyek adatokat biztosítanak majd egy e-Föld elnevezésű portálnak. A fir alkalmas lesz egyebek között a jégzajlás megfigyelésére, erdőtűz észlelésére, árvízi elöntés-, valamint felszínborítás-vizsgálatra, növényzet-analízisre és a földfelszín mozgásának vizsgálatára is.

Szijártó Zoltán, a KIFÜ elnöke kiemelte, hogy a projekt az infrastruktúra létrehozása mellett a digitális gazdaságot is támogatja majd, bővül vele az állami digitális szolgáltatások köre.

Dömötör Csaba, a NISZ Zrt. igazgatója elmondta, hogy társasága egyedülálló szolgáltatáscsomagot biztosít a projekt megvalósításhoz. A fir egyszerre veszi igénybe a kormányzati adatközpont felhő- és hoszting-szolgáltatását, amelynek alapján magas biztonsági követelményeknek megfelelő környezetben nyílik lehetőség a speciális számítási kapacitást biztosító eszközök elhelyezésére.

Fekete Gábor, Budapest Főváros Kormányhivatalának főosztályvezetője azt hangsúlyozta, hogy a fir létrehozásának több előnye van a hazai téradat-szektor számára. A hivatal szerepe a firben az űrfelvételek feldolgozásával kapcsolatos szakmai tapasztalatok megosztása mellett kiterjed a mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer támogatására és a parlagfű információs rendszer működtetésére, illetve a terület alapú támogatások ellenőrzésére. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

Ez aztán a karácsonyi meglepetés: kinyitja a kormány a földpiacot a pénzügyi befektetők előtt

Ez a módosítás ellentétes a földforgalmi törvény eredeti koncepciójával, amely szerint a termőföld nem lehet pénzügyi spekuláció tárgya, és csak az birtokolhatja, aki maga is műveli azt.

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.
Hirdetés

Hírek

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás