Kezdőlap Világgazdaság Kieli gazdaságkutató: közel 4 százalék lehet a német növekedés
No menu items!

Kieli gazdaságkutató: közel 4 százalék lehet a német növekedés

A német gazdaság teljesítménye lendületes növekedéssel már a harmadik negyedévben eléri a válság előtti szintet – áll a kieli IfW gazdaságkutató intézet legfrissebb prognózisában.

Az Institut für Weltwirtschaft (IfW Kiel) 3,9 százalékra emelte az idei németországi GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzését a márciusban tett 3,7 százalékos becslésről. Jövő évi prognózisában pedig kitartott a 4,8 százalékos növekedést jelző márciusi becslése mellett.

Az IfW szerint a feldolgozóipari teljesítményt rontó beszállítói fennakadások csak abban akadályozzák a német gazdaságot, hogy még nagyobb növekedési lendületet vegyen, ami egyúttal az infláció még nagyobb mértékű emelkedéséhez is vezetne.

Az IfW véleményével homlokegyenest ellenkező nézetet vall a müncheni ifo gazdaságkutató intézet, amely éppen az előző nap, szerdán csökkentette német GDP-növekedési előrejelzését a globális alapanyag-beszállítói láncban jelentkező fennakadásokra hivatkozva. Az ifo szerint így a német bruttó hazai termék a márciusi prognózisban jelzettnél 0,4 százalékponttal kisebb mértékben, 3,3 százalékkal növekedhet az idén. Az idei lassulást azonban jövőre már bőven behozza a német gazdaság: a 2022-es GDP-növekedési előrejelzését az ifo a márciusihoz képest 1,1 százalékponttal javította, 4,3 százalékra.

Az IfW előrejelzésében sokkal inkább a lakossági kereslet növekedésére helyezi a hangsúlyt, amiből elősorban a kereskedelmi és a kontakt-intenzív szolgáltatási ágazatok profitálhatnak erőteljesen.

A lakossági kiadások az IfW szerint az idén 2,4 százalékkal, jövőre pedig 8,2 százalékkal emelkedhetnek.

A kereslet felfutása és a feldolgozóiparban jelentkező fennakadások miatt a fogyasztói árindex év közben évi 4 százalékkal is emelkedhet, éves átlagban azonban 2,6 százalékos lesz, amihez 1,2 százalékponttal járul hozzá az átmenetileg csökkentett áfa visszaemelése az eredeti szintre, 0,4 százalékponttal pedig a szén-dioxid-adó. Az infláció 2022-re 1,9 százalékra mérséklődik az IfW szerint.

Stefan Kooths, az IfW konjunktúrakutatási igazgatója szerint a járványvédelmi korlátozások idején a lakosságnál felhalmozódott 200 milliárd eurós vásárlóerő jelenti a legnagyobb kockázatot az árstabilitásra nézve. A várakozások szerint ugyanis ennek csak kis részéhez nyúlnak majd hozzá a fogyasztók a halasztott vásárlások teljesítése érdekében.

Amennyiben azonban a költekezési hajlandóság megemelkedik, vele együtt az infláció is növekedhet.

A gazdasági fellendülés a munkaerőpiacra is áldásos hatással lesz, a foglalkoztatottak száma az ideihez képest jövőre 750 ezerrel 45,6 millióra emelkedik, a munkanélküliségi ráta pedig 5,8 százalékról 5,3 százalékra csökken.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás