Kezdőlap Tőzsde BÉT - Kisebb pozitív korrekcióval nyithat a tőzsde
No menu items!

BÉT – Kisebb pozitív korrekcióval nyithat a tőzsde

A kedvezőnek mondható nemzetközi hangulatban kisebb pozitív korrekcióval nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kedden, de az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint kérdéses, hogy ez mennyire lesz tartós.

Varga Zoltán kiemelte: a BUX-index esetében a 47 ezer pontos szintre érdemes figyelni; ha nem tud tartósan visszakapaszkodni efölé a mutató, a technikai kép alapján a későbbiekben további csökkenés jöhet.

A szakértő szerint a vezető részvények közül az OTP grafikonján a 15 500-15 600 forintos tartomány lehet meghatározó, letörése esetén csökkenés várható, míg ellenállási szint 16 ezer forintnál húzódik. A Mol árfolyama nem tudott megküzdeni a 2400 forintos ellenállással, ami továbbra is él, alul pedig a 2300 forintos támaszra érdemes figyelni.

A Richter a 8 ezer forintos szint alatt zárt, ha ez így marad, a 7850 forintos szint felé veheti az irányt a papír. A Magyar Telekom továbbra is a 420-430 forintos zónában mozoghat.

Az elemző kitért arra is, hogy kedden délután tart kamatdöntő ülést a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. Az elemzői konszenzus 15 bázispontos kamatemelést vár, az Equilor várakozása szerint azonban ennél nagyobb, 30 bázispontos lépésre kerülhet sor.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 538,93 pontos, 1,13 százalékos csökkenéssel, 46 952,76 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 5,9 milliárd forint volt.

A Mol 22 forinttal, 0,93 százalékkal 2348 forintra csökkent, 601,3 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 245 forinttal, 1,54 százalékkal 15 625 forintra esett, forgalmuk 4,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,23 százalékkal 425 forintra gyengült, forgalma 17,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 80 forinttal, 1,00 százalékkal 7955 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Panettone: a világsztár olasz karácsonyi kuglóf legendája és valósága

December ma már nemcsak Olaszországban a Panettone hónapja. Az...

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.
Hirdetés

Hírek

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.

Most a vevőnek áll a zászló

Novemberben az eladó lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődések száma meghaladta a 260 ezret. Havi szinten 7 százalékos ez csökkenést jelent októberhez képest, éves összevetésben pedig 15 százalékos mérséklődést jelent a lakáspiac keresleti oldalán.

Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására

November 28. és december 23. között rendezik meg az Advent Óbudán 2025 karácsonyi vásárt, amely a Fő téren és a Szentlélek téren kínál ingyenes családi programokat, koncerteket, jégpályát és kézműves vásárt.

Erősíti pozícióját a német ingatlanpiacon a BÉT-re készülő cég

A tőzsdei bevezetés előtt álló magyar cég portfóliója már eléri a több mint 10.000 négyzetmétert.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Érdemes követni a NAV Adótraffipax-rovatát, ahol előre jelzi a hivatal, hol és milyen típusú ellenőrzések várhatóak a közeljövőben.

Tavaszra légibázist tervez Tel-Avivba a Wizz Air

Az elképzelések szerint a légitársaság tíz új repülőgépet telepít Izraelbe és négyezer munkahelyet hoz létre. A döntés átformálhatja az izraeli légiközlekedési piacot.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.