Kezdőlap Építőipar KSH: negyedével nőtt az építőipar termelése júniusban
No menu items!

KSH: negyedével nőtt az építőipar termelése júniusban

Júniusban 27,8 százalékkal nőtt az építőipar termelése az egy évvel korábbihoz képest. Az előző hónaphoz viszonyítva pedig 3,5 százalékkal volt nagyobb a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított teljesítmény – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Az épületek építésénél 25,0 százalék, az egyéb építményeknél 32,1 százalék volt a bővülés a tavaly júniusi rendkívül alacsony bázishoz képest.

A három építőipari ágazat mindegyikében emelkedett a termelés: az épületek építésének termelése 15,0, az egyéb építményeké 39,0, a speciális szaképítésé 29,4 százalékkal.

A megkötött új szerződések volumene 65,9 százalékkal nőtt. Ezen belül a magasépítésére kötött szerződéseké 72,4, a mélyépítésre vonatkozóké 56,1 százalékkal volt magasabb a tavaly júniusinál.

Az építőipari vállalkozások június végi szerződésállománya változatlan áron számolva 21,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 32,0, az egyéb építményeké 14,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

Az első fél évben 7,3 százalékkal emelkedett az  építőipari termelés  az előző év azonos időszakához képest.

A második negyedévben az építőipar temelői árai 9,3 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva. Azonban a mélyépítés területén 7,2 százalékos volt az árak átlagos emelkedése, az épületek építéséé pedig 10,0 százalékkal. A speciális szaképítés 10,2 százalékkal drágult. Így az első negyedévi 7,0 százalékos emelkedéssel együtt az első fél évben 8,1 százalékos volt az árak átlagos emelkedése.

Az előző negyedévhez mérve 3,7 százalékkal emelkedtek az árak az első negyedévi 3,2 százalékos emelkedés után – jelezte a KSH.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Mol többségi tulajdonába kerül a BME Fenntartó Zrt.

Közép-Európa egyik legnagyobb iparvállalata, a Mol 50 milliárd forintos vételi ajánlatot tett az állami tulajdonú BME Fenntartó Zrt.-re

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...
Hirdetés

Hírek

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.

Majd júliusban jön a magyar dinnye, késik a dinnyeszezon

A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz komoly fejtörést okozott a gazdálkodóknak.

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,