Hirdetés
Kezdőlap A német kapcsolat Magyar minőségbiztosítási tudásexport a TÜV-től
No menu items!

Magyar minőségbiztosítási tudásexport a TÜV-től

“Ez a TÜV, megjelenését, eszközparkját, laborkapacitását tekintve már nem az a TÜV, mint ami egy éve volt” – vezet körbe a cég új, XXI. századi Gizella körúti új központjában Novák Miklós ügyvezető igazgató. Hozzátéve: a minőségbiztosítás egyik etalonjának számító német TÜV Rheinland magyar leányvállalatának munkatársai olyan magasszintű szakmai tudással rendelkeznek, ami már globális szinten is lehetővé teszi a magyar tudásexportot Budapestről.  

Novák Miklós: “az én szememben, a TÜV a minőségbiztosítással, tanúsítással a Szem, a Testőr és az Ajánlólevél egyben.”

Novák Miklós ügyvezető igazgató szerint nem csak azért fontos, hogy a covid időszak ellenére is XXI. századi körülmények közé költözött cég, mert ezáltal sokkal modernebb környezetben, jobb szakami feltételek mellett végezhetik munkájukat. Hanem azért is, mert az eszköztár mellett így lelkileg is megfiatalodott cég már a fiatal magyar szakember utánpótlás számára is vonzó alternatívát jelenthet. Ez pedig azért fontos, mert a német TÜV-nél a magyar szakmai tudásra is egyre több területen és egyre nagyobb mértékben építenek.

Kétéves költözési folyamat zárult le azzal, hogy a Váci út elején álló, még a régmúltból örökölt, de ráadásul már kinőtt, saját tulajdonú bázisunkról – a TÜV kölni központjából érkező specialisták szakmai támogatását is élvezve -, a Gizella úti, Campusba tettük át a székhelyünket. Ahol öt emeleten a mai igényeknek megfelelő labor és munkakörülményeket tudtunk kialakítani”- elemez Novák Miklós a TÜV Rheinland InterCert Kft ügyvezetője.

A költözés és a covid járvány ellenére – a megfelelő egészségügyi szabályok betartása mellett – egy percre sem állt le a munka. Már csak azért sem, mert a világban folyamatosan jelennek az új szabványok és azok az új termékek amelyek piacra kerüléséhez rögtön szükség van a TÜV tanúsítványára. Eközben pedig a magyar leányvállalat világlátott, nyelveket beszélő munkatársainak továbbképzéséről is folyamatosan gondoskoni kellett.

Novák Miklós azt mondja: az én szememben, a TÜV a minőségbiztosítással, tanúsítással a Szem, a Testőr és az Ajánlólevél egyben. A hatóságok “szemeként” is vizsgálva garantáljuk a termékek, üzemek és a többi biztonságát. Ezáltal “testőrként” védjük a fogyasztók biztonságát. A TÜV tanúsítvány pedig emellett “ajánlólevélként” is szolgál a piacon azon cégek számára, akik a tanúsítást velünk végeztetik el.

A magyar szaktudás megbecsülését igazolva, a TÜV Rheinland InterCert kft. ma már a németországi központtal rendelkező TÜV globális hálózatán belül Európa ötödik legnagyobb központjának számít.

A cégvezető szerint a TÜV azért is különleges hely, mert a folyamat és minőség auditálások összetettsége kizárja az egyhangúságot. Ráadásul a bevizsgálásokra nem kizárólag a budapesti központban kerül sor, hanem a megrendelők igényeihez igazodva a világ legkülönbözőbb pontjain – akár az USA-ban, Kínában, vagy éppen Brazíliában – is auditálnak a TÜV magyar leányvállalatának magyar szakértői.

A magyar tudásexportot jellemzi az is, hogy az olajkutak, kamionok, autók, akkumulátorok, napelemek, hatalmas tartályok, liftek, játszóterek, orvosi műszerek stb biztonságát auditálva a TÜV Rheinland InterCert kft. munkatársai a világ legkülönbözőbb pontjain több, mint húszezer fajta rendszertanúsítást tudnak elvégezni.

“Ez a több évtized alatt felépített és most megújult szakmai, laboratóriumi, irodai háttér meggyőződésem szerint a fiatal magyar szakemberek számára is vonzó jövőképet biztosít. Kevés olyan munkahely van, ahol nemzetközi környezetben, az egyén szakmai fejlődését maximálisan támogató közegben ennyire garantált a mindig változatos feladatokkal járó globális munkavégzés lehetősége”- fejti ki Novák Miklós.

A cégvezető szerint ezért is válhat a jelen és a jövő technológiáit vizsgáló TÜV, huszonegyedik századi körülményeket biztosító új budapesti központja olyan kapoccsá, amely szakmai téren is összeköti a jelen és a jövő generációját.

Érsek M. Zoltán  

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Microsoft gigabefektetése a mesterséges intelligenciába

A Kearney globális tanácsadó cég becslése szerint az AI 2030-ra közel 1 billió dollárral járulhat hozzá a délkelet-ázsiai bruttó hazai termékhez (GDP).

Csökken a kereslet, olcsóbb lehet a benzin

A benzin iránti kereslet globális növekedése idén lelassulhat az elektromos autók kínai és USA-beli térnyerése miatt.

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot

Két új szállodával bővült az Accent Hotels portfóliója.

Itt a kínai versenyképesség alig rejtett titka  

A kínai gyártók kilencszer több állami támogatást kapnak, mint nyugati társaik - derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) számításaiból, amelyek segítenek megmagyarázni az ország teljes dominanciáját oly sok ágazatban, a napelemektől az akkumulátorokon át az acélig.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.