Hirdetés
Kezdőlap Építőipar KSH: megtört az építőipar lendülete augusztusban
No menu items!

KSH: megtört az építőipar lendülete augusztusban

Augusztusban az építőipari termelés 10,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A júliusi magas bázishoz mérten viszont 5,8 százalékkal kisebb lett a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelés – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Az év első nyolc hónapjában az építőipari termelés 9,8 százalékkal emelkedett a múlt év azonos időszakához képest.

Tavaly márciustól októberig az építőipar teljesítménye elmaradt az egy évvel korábbitól, 2020. augusztusában 15,4 százalékkal esett vissza, ami azt jelenti hogy az idén augusztusi termelés a két évvel korábbi 93,2 százalékának felelt meg.

Az épületek építése változatlan áron 16,3 százalékkal, az egyéb építményeké 2,4 százalékkal magasabb volt a tavaly augusztusinál.

Az építőipari ágazatok közül a magasépítésben 32,4 százalékkal nőtt a termelés volumene, a mélyépítésben 0,3 százalékkal csökkent. A speciális szaképítésé 3,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Az építőipar folyó áron számolva 440,9 milliárd forint értéket állított elő, ami 24,3 százalékkal több az egy évvel korábbinál, azaz 12,8 százalékos átlagos áremelkedésre utal.

Az épületek tették ki az augusztusi termelés 60,8 százalékát, 39,2 százalék jutott a mélyépítésre.

A megkötött új szerződések volumene 39,9 százalékkal nőtt, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 23,3 százalékkal kisebb, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 138,4 százalékkal nagyobb volt a tavaly augusztusinál.

Az építőipari vállalkozások augusztus végi szerződésállományának volumene 22,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, míg folyó áron 36,1 százalékos növekedéssel 2583,1 milliárd forintot ért el. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 24,0, az egyéb építményeké 20,8 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Adventi szeretetvendégség az Ökumenikus Segélyszervezetnél

Egy hívás 500 forint adomány, így 4 hívás egy tál meleg ételt jelenthet egy rászorulónak.

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.

Mit mond a Századvég? – A belső kereslet növekedése támogathatja a gazdasági bővülést

2024-ben 0,7, 2025-ben 2,6, 2026-ban pedig 3,1 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.