Kezdőlap Tőzsde BÉT - Kis emelkedéssel indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Kis emelkedéssel indulhat a kereskedés

A nemzetközi befektetői hangulat kissé pozitív, így mérsékelt emelkedésre számít a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a keddi nyitásban az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője.

Varga Zoltán jelezte: a vezető részvények közül az OTP esetében 19 250 forintnál húzódik ellenállás, míg 18 800 forintnál támasz. A Mol a 2700 forintos támaszát tesztelgeti; letörése esetén folytatódhat a negatív korrekció, míg felül a lokális maximum képez fontosabb ellenállást 2778 forintnál.

A Richter grafikonján 8500 forintnál található fontos támasz, 8700 forint közelében pedig ellenállás. A Magyar Telekom továbbra is a 420-430 forintos tartományban mozog, a szakértő szerint a pénteki kitörési kísérlet egy csökkenő trendvonal alól egyelőre nem kapott megerősítést.

Az elemző kitért arra is, hogy kedden délután tartja kamatmeghatározó ülését a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. Az Equilor várakozása szerint a jegybank tartani fogja magát a kommunikációhoz és 15 bázisponttal fogja emelni az alapkamatot, de a továbbra is erős inflációs nyomás és az emelkedő energiaárak miatt nem lehet kizárni, hogy a korábbinál szigorúbb hangvételre váltanak a közleményben.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 126,42 pontos, 0,23 százalékos csökkenéssel, 54 637,92 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 7,7 milliárd forint volt.

A Mol árfolyama 18 forinttal, 0,66 százalékkal 2720 forintra csökkent, 2,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 45 forinttal, 0,24 százalékkal 19 045 forintra erősödött, forgalmuk 3,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,47 százalékkal 425 forintra esett, forgalma 97,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,47 százalékkal 8525 forintra gyengült, a részvények forgalma 863,4 millió forintot ért el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Merülj alá a múltba – kétezer éves titkot rejt Antalya partja

 Antalya partvidéke sokféle merülési lehetőséget kínál: Kaş térségét a világ tíz legjobb búvárhelye között tartják számon, de Bodrum, Fethiye és Çanakkale is egyedülálló víz alatti élményeket ígér. 

Ökofalvak és életmódváltók találkozója Magyarországon

Egyre többen érzik úgy, hogy számukra a városi lét már nem fenntartható, és valami egészen másra van szükségük, majd tanyát vesznek, megpróbálnak természetközeli, önellátó életmódot kialakítani.

HungaroControl: a magyar légtérben dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent

több mint ötezer, szabálytalanul bejelentett autót vonnak ki a forgalomból

Több éven keresztül üzletszerűen vállalt gépjárművekkel kapcsolatos "ügyintézést" egy érdi család, a szolgáltatásukat azonban nem a jogszabályi keretek között nyújtották, illetve nem rendelkeztek a tevékenység folytatásához szükséges felhatalmazásokkal.
Hirdetés

Hírek

HungaroControl: a magyar légtérben dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...

10 év, tripla új lakás négyzetméter ár. Az ÉVOSZ elnök most mégis lát reményt.

Az építőipar és a hazai építőanyag gyártás számára is...

Société Générale pert nyert Horvátországgal szemben a devizahitelesek ügyében

A Société Générale francia bank megnyerte azt pert, amelyet a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indított Horvátország ellen Washingtonban a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.