Hirdetés
Kezdőlap Egészség-ügy Megalakult a Nemzeti Egészségügyi Kutatási Ügynökség
No menu items!

Megalakult a Nemzeti Egészségügyi Kutatási Ügynökség

Az egészségügyi ágazat tudományos tevékenységeinek összehangolására és a kutatások gyakorlati koordinálásának támogatására megalakult a Nemzeti Egészségügyi Kutatási Ügynökség (NEKÜ). Élére Tarnai Juditot nevezte ki Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közölte: az ügynökség célja, hogy a klinikai vizsgálatok és az orvostudományi kutatások támogatásával kimagasló innovációs környezetet teremtsen, amely új, magyar fejlesztésű technológiák és eljárások kidolgozására ad lehetőséget, növeli a hozzáadott értéket és a betegek számára szélesebb körben elérhetővé teszi az innovatív terápiákat.

Kásler Miklós 2018 nyarán jelölte ki az irányokat “a Nemzeti Egészségügyi Programok megfogalmazásában, amelyeket az Országos Intézetek dolgoztak ki a Nemzeti Rákellenes Program mintájára“. Az egészségügyi kutatások koordinálása és a szakmai munka is az országos intézetek kezében összpontosul – tették hozzá.

A NEKÜ elsősorban támogatói szerepet tölt be az orvostudományi és klinikai vizsgálatok felé, és fő célja és feladata a hazai klinikai vizsgálatok és orvostudományi kutatások minőségének a személyi és tárgyi feltételrendszereinek a javítása. A hazai kutatási irányvonalak gyakorlati alkalmazásában segíti a tudományos tevékenységet végző Országos Intézetek kutatóhelyeit, a kutatási központokat és egészségügyi ellátóhelyeket. A nemzetközi együttműködések keretében a szakterületekre vonatkozó jó gyakorlatokat megosztja és a kidolgozott struktúrákat tudástranszfer révén a bilaterális és multilaterális partnerei számára átadja” – olvasható a közleményben.

Az Emmi kiemelte, jelenleg Magyarországon nem létezik olyan intézmény, amely kizárólag a klinikai vizsgálatok és az orvostudományi kutatások fejlesztésére és támogatására szakosodott. Ezért a hazai sajátosságok figyelembe vételével Kásler Miklós létrehozta az egészségügyi kormányzat felügyeletével működő szakmai testületet is: a Nemzeti Orvostudományi Kutatási Központot (NOKK).

Tarnai Judit

Az új, szervezett struktúra mentén “a nemzetközi konzorciális klinikai vizsgálatok hazánkba való becsatornázása lényegesen hatékonyabbá válhat, emellett az országos intézetek hálózatának kialakításával megvalósítható az egységesen magas minőségű kutatóhelyek kommunikációjának erősítése, továbbá a bizalomépítés, amely Magyarország nagyobb mértékű bevonását eredményezheti a nemzetközi klinikai vizsgálatokba” – tették hozzá.

Kásler Miklós a NEKÜ ügyvezetőjének Tarnai Juditot nevezte ki, aki az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) általános igazgató-helyettese volt és a teljes szektorban nagy tapasztalatokkal rendelkezik – közölte a minisztérium.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.
Hirdetés

Hírek

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.

Nekünk is van jégszobrunk: a Magyar Képzőművészeti Egyetem előtt

120 kilós jégtömb, négy óra munka, jégperzselés, minimalista fej, nagy hideg. Wessel Martin szobrászhallgató jégszobra megtekinthető az MKE főbejáratánál, amíg el nem olvad.

Csaknem 150 közös akciót tartott a BKK és a BRFK tavaly

A BRFK, a BKK és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) munkatársai a közösségi közlekedési járatok mellett egész évben figyelemmel kísérték a buszsávok szabályos használatát.

Nemzetközi startupok jelentkezését várja Bécs

A program egyik kulcseleme a mentorálás, amelynek záróeseménye a ViennaUP, Bécs éves startupfesztiválja. A rendezvény 2026. május 18–22. között közel tizenötezer vállalkozót, befektetőt és döntéshozót vonz a városba.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás