Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Felgyorsította a szigorítást a Fed - jöhetnek a kamatemelések
No menu items!

Felgyorsította a szigorítást a Fed – jöhetnek a kamatemelések

Az amerikai központi bank szerepét betöltő Fed felgyorsította gazdaságélénkítő eszközvásárlási programjának kivezetését, megnyitva ezzel az utat a kamatemelések előtt. A Federal Reserve egyúttal csökkentette jövő évi GDP-növekedési előrejelzését is.

A Fed közölte: duplájára emeli az összeget, amellyel eszközvásárlási programjának havi keretösszegét lépésről lépésre csökkenti, így márciusra be is fejezi a program a kivezetését, megnyitva ezzel az utat a kamatemelések megkezdéséhez 2022 hátra lévő részében. A Fed így előreláthatólag három alkalommal emelhet majd kamatot 2022-ben.

A döntés indoklásában a Fed az inflációs nyomást nevezte meg a szigorítás felgyorsításának legfőbb okaként, rámutatva ugyanakkor, hogy a munkaerőpiaci helyzet, a foglalkoztatás megfelelően alakul. A Fed megítélése szerint folyamatosan javulnak a makrogazdasági mutatók jórészt az átoltottság növekedésének és a növekedést támogató politikai intézkedéseknek köszönhetően.

A dokumentum kiemeli, hogy a koronavírus-járvány által leginkább érintett gazdasági ágazatok jelentős javulást értek el az elmúlt hónapokban, de még mindig erősen ki vannak téve az új variánsok hatásának.

Az inflációs nyomás jórészt a pandémiás helyzetben, valamint az azt követő nyitás során kialakult kereslet-kínálati egyensúlytalanságnak tulajdonítható.

A Fed ezzel összefüggésben meg is emelte jövő évi inflációs prognózisát, a szeptemberben jelzett 2,2 százalékról 2,6 százalékra. 2023-ban az infláció 2,3 százalék lehet, 0,1 százalékponttal magasabb a szeptemberben jelzettnél, 2024-ben pedig az előző becsléssel megegyező 2,1 százalékos.

A munkanélküliségi ráta csökken majd, 3,5 százalék lehet jövőre, míg a szeptemberi prognózisban a bank még 3,8 százalékot várt. Az elkövetkező években a munkanélküliségi ráta 3,5 százalékon stagnál majd, ahogy azt szeptemberben is jelezte a Fed.

Mindazonáltal számos kockázati tényező árnyékolja be továbbra is a gazdasági növekedési kilátásokat a Fed megítélése szerint. Ezek közül is a legnagyobb az új vírusvariáns feltételezett gazdasági hatása körül uralkodó bizonytalanság.

A Fed mérsékelte idei gazdasági növekedési előrejelzését. Szeptemberi prognózisában még 5,9 százalékot jelzett, amit most 5,5 százalékra csökkentett le. Júniusban még 7 százalékos növekedést várt a Fed. A jövő évre pedig 4 százalékos GDP-növekedéssel számol a szeptemberi 3,8 százalék helyett. A 2023-as növekedés 2,2 százalékos lehet 2,5 helyett, 2024-ben pedig a szeptemberi előrejelzéssel megegyező, 2,0 százalékos lehet a növekedés.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Adventi szeretetvendégség az Ökumenikus Segélyszervezetnél

Egy hívás 500 forint adomány, így 4 hívás egy tál meleg ételt jelenthet egy rászorulónak.

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.