Hétfőtől újra fizetős a parkolás a budapesti közterületeken – hívta fel a figyelmet a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A díjmentes parkolás a december 23-ai üzemzárástól január 3-án reggel 8 óráig tartó időszakra vonatkozott – emlékeztettek.
A Mávinform pedig korábban azt közölte, hogy a decemberi dolgozó- és tanulóbérleteket január 5. helyett 7-éig fogadják el a vonatokon és a helyközi buszjáratokon, megkönnyítve az utasok bérletvásárlását az új év első napjaiban.
Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái.Nemzetközi konferencia december 9. Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció. A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.
Sikerült közös megoldást találni egyes budapesti fürdőzők igényei, és a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH Zrt.) árbevétel-kiesése kompenzálásának szükségessége közötti ellentmondás feloldására.
Novemberben az eladó lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődések száma meghaladta a 260 ezret. Havi szinten 7 százalékos ez csökkenést jelent októberhez képest, éves összevetésben pedig 15 százalékos mérséklődést jelent a lakáspiac keresleti oldalán.
November 28. és december 23. között rendezik meg az Advent Óbudán 2025 karácsonyi vásárt, amely a Fő téren és a Szentlélek téren kínál ingyenes családi programokat, koncerteket, jégpályát és kézműves vásárt.

Az elképzelések szerint a légitársaság tíz új repülőgépet telepít Izraelbe és négyezer munkahelyet hoz létre. A döntés átformálhatja az izraeli légiközlekedési piacot.
A program célja az volt, hogy növelje a fogyasztók ismereteit az Európai Termelési Modell (ETM) alapján előállított tojásokról, amelyek egyszerre képviselik a minőséget, az állatjólétet, a nyomonkövethetőséget és a környezeti felelősséget.
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek