Kezdőlap Pénzvilág Győztek a devizahitelesek - Szlovéniában
No menu items!

Győztek a devizahitelesek – Szlovéniában

A jogszabályt be nem tartó bankoktól a működési engedélyt is megvonhatják. Illusztráció: Bigstock

A szlovén parlament elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely a svájci frankban, vagy svájci frank alapon felvett lakossági hitelek adósainak az árfolyamkülönbség miatt 2015-ig felgyülemlett költségeit elosztja a bankok és a mintegy 32 ezer hitelfelvevő között – közölte a szlovén közszolgálati televízió. A pénzintézetek jelezték, hogy az alkotmánybírósághoz fordulnak jogorvoslatért.

Az új jogszabály értelmében a bankoknak a 2004. június 28. és 2010. december 31. között megkötött hitelszerződésekben visszamenőleg a frank árfolyamváltozásra vonatkozó felső határt is meg kell jelölniük, ennek mértékét 10 százalékban határozták meg. Így a devizaárfolyam nagyobb mozgásából fakadó extra veszteséget a pénzintézeteknek vissza kell fizetniük a hiteleseknek.

Ezt a törvény hatályba lépését követő 60 napon belül meg kell tenniük, a korrrekciót a már visszafizetett hiteleknél is érvényesíteniük kell.

A törvénytervezetet az érintett hitelfelvevők érdekeit képviselő Frankszövetség nevű szervezet nyújtotta be a parlement felső házának, a Nemzeti Tanácsnak, miután a törvényhozás 2019 októberében elutasította a testület javaslatát a frankhitlek eurósításáról.

A törvényt a 90 fős parlament 52 képviselője támogatta és nyolc ellenezte. A jogszabály mellett szavazott a kormányzó jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS), a jobboldali ellenzéki Szlovén Nemzeti Néppárt (SNS), a Baloldal (Levica), a kereszténydemokrata Új Szlovénia (NSi), a Szlovénia Nyugdíjasainak Demokrata Pártja (DeSUS) és a volt baloldali miniszterelnök pártja, a Marjan Sarec Párt (LMS) is.

Alojz Kovsca, a Nemzeti Tanács elnöke a törvényjavaslatról szóló parlamenti vitában nem értett egyet a bankok azon érveivel, miszerint a törvény alkotmányos és uniós jogba ütközik, annak visszamenőleges hatálya miatt. Hozzátette:

a hosszú és költséges eljárások lehetetlenné teszik, hogy a bíróságok esetenként kezeljék a hitelesek ügyét.

A pénzintézetek szerint a rendelet végrehajtása azért is kivitelezhetetlen, mert a törvényi előírások alapján csak tíz évig kötelesek tárolni ügyfeleik adatait, így a 2012 előtt visszafizetett hitelekről már nem rendelkeznek dokumentumokkal.

A jogszabály a banki működési engedély megvonását is kilátásba helyezi azon pénzintézetekkel szemben, amelyek nem fizetik időben vissza a devizahitelek miatti többletköltségeket ügyfeleiknek. Ezek a költségek egyes becslések szerint elérhetik a 300 millió eurót (106 milliárd forint).

Mint beszámoltunk róla, tavaly nyáron Horvátországban is a devizahitelesek számára kedvező döntést született. Erről itt olvashatnak bővebben.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

America First: januártól jól megdrágulnak a nemzeti parkok belépői az USÁ-ban

Az amerikai belügyminisztérium bejelentése szerint 2026 januárjától...

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

Kovács Árpád: a jó vezető egyensúlyt teremt a gyors reakció és a stratégiai gondolkodás között

Az Üzlet portálon idén először hirdettük meg azt a...

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.
Hirdetés

Hírek

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva

Októberben a kártyabirtokosok 14 százalékkal többet költöttek SZÉP-kártyáikról

A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja, amely októberben a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a kártyabirtokosok összesen 36,3 milliárd forintot használtak fel kártyáikról, ami több mint 14 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Emirates -Emirates Asia Pass – több úti cél egyetlen repjeggyel

Az Emirates egy új utazási lehetőséget mutat be a Délkelet-Ázsia iránt érdeklődő magyar utazóknak.

KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg

A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és gépjárműalkatrész-üzletek volumene 3,1 százalékkal nőtt

Egyhangúlag szavazott az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa novemberben

Az iparcikkek ára ugyanakkor nem változott érdemben, az élelmiszerárak pedig az elmúlt hónapok során még csökkentek is, a beérkező inflációs adat pedig összhangban alakult a szeptemberi Inflációs jelentés előrejelzésének alappályájával - írták.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.