Kezdőlap Pénzvilág Fontos változások a SZÉP-kártya körül - részletek
No menu items!

Fontos változások a SZÉP-kártya körül – részletek

A SZÉP-kártya kibocsátóknak egy jogszabályváltozás miatt szerződést kell kötniük minden kártyabirtokosukkal, a jövő évtől a munkáltatók csak a szerződött ügyfelek SZÉP-kártyájára tudnak pénzt utalni. 

A SZÉP-kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló kormányrendelet szerint a kibocsátóknak közvetlenül kell szerződniük a SZÉP-kártya birtokosokkal, akiknek számlával kell rendelkezniük a kibocsátónál. A korábbi három “zseb” szerepét a szálláshely, vendéglátás és szabadidő alszámlák veszik át, amelyek bankszámlának minősülnek, a munkáltatók a jövőben ezekre utalhatják a juttatást.

A kibocsátók már megkezdték a szerződések kiküldését ügyfeleiknek, akikhez tértivevényes levélben vagy elektronikus úton juttatják el a dokumentumot tudatta az MTI.

 A szerződéseket nem kell visszaküldeni, a kézhezvételtől számított 15 napot követően - elutasító nyilatkozat hiányában - automatikusan elfogadottnak minősül.

A munkáltatók a jövő évben már csak az így megnyitott SZÉP-kártyás számlákra utalhatnak.

Új kártyát a jövőben nem a munkáltatón keresztül, hanem a kibocsátónál lehet igényelni. Változik a lejárt összegek kezelése, a két évnél régebben utalt, fel nem használt összegeket nem utalják vissza a munkáltatónak, ám a kártyakibocsátó havi 3 százalékos díjat számít fel a két éve fel nem használt egyenleg után.

A meglévő egyenlegeket és kártyákat nem érinti a változás, azokkal a megszokott módon lehet fizetni az elfogadóhelyeken.

A kibocsátók honlapjukon részletesen tájékoztatják ügyfeleiket a szükséges tudnivalókról.

Az OTP Pénztárszolgáltató a honlapon közölt információk szerint október 15-én megkezdte az OTP SZÉP kártya szerződések tértivevényes kipostázását, a regisztrált ügyfelek részére e-mail-ben küldik el a szerződéses ajánlatot. A szerződéseket előreláthatóan november végéig minden OTP SZÉP kártya birtokos megkapja. Az OTP Pénztárszolgáltató valamennyi kártyabirtokos számára díjmentesen megnyitja az egyedi számlákat – írják.

A K&H-nál eddig a K&H Csoportszolgáltató Kft. volt felelős a SZÉP-Kártya kibocsátásért, november 30-ával ezt a tevékenységet a K&H Bank veszi át. A szerződéskötésre – online időpont foglalás mellett – bármelyik K&H bankfiókban lehetőség van, egyébként tértivevényes levélen keresztül történik meg a szerződéskötés december 1-jei hatállyal. A kártya továbbra is díjmentes marad. November 30-án 17 órától december 1-jén reggelig a kártyákat nem lehet használni, és az egyenlegekhez sem lehet hozzáférni az átállás miatt.

Az MKB Bank közölte: az MKB SZÉP Kártya kibocsátását január 2-ától az MKB Bank veszi át. A bank a kártyabirtokosok részére kidolgozott, díjmentes számlavezetési szerződésajánlatát feltöltötte az MKB SZÉP Kártya honlapján (www.mkbszepkartya.hu) található személyes tárhelyre, az elektronikus elérhetőséggel nem rendelkező kártyabirtokosok novemberben, tértivevényes levélben kapják meg a szerződésajánlatot.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Trump féle vámcsavar felforgathatja az autóspiacot

Donald Trump amerikai elnök jelentős vámcsökkentést fontolgat az amerikai...

A Prosperitati programja új korszakot nyitott vajdasági magyarok szülőföldön maradásának támogatásában

A vajdasági magyar közösség gazdasági megerősödésének és helyben maradásának...

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő
Hirdetés

Hírek

Az azonosítatlan drónok tönkretehetik a polgári légiközlekedést

Az elmúlt években történt, akár a terrorcselekmények határát súroló...

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ és a VOSZ együttműködésével megvalósuló módosítás célja, hogy a magyar mikro- és kisvállalkozások gyorsabban és egyszerűbben jussanak kedvezményes forráshoz.

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.

Mindenki múzeumba! – Múzeumok Őszi Fesztiválja

Székesfehérváron „Az Év Kiállítása 2025” egyik jelöltje!

Jelentős támogatással fejleszt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság duplán ünnepel, 50 éves a területén fekvő Ócsai Tájvédelmi Körzet, és most indul el 659 millió forint európai uniós támogatással ökológiai vízgazdálkodás feltételeinek megteremtése a Hajta-patak mentén, amely által több mint 791,5 hektáron javul majd az élőhelyek állapota.
Hirdetés

Gazdaság

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.