Hirdetés
Kezdőlap Hírek Újra itt a madárinfluenza
No menu items!

Újra itt a madárinfluenza

Az ország magas kockázatú területein továbbra is kötelező a baromfik zártan tartása. Illusztráció: MTI/Rosta Tibor

A Nébih laboratóriuma ismét a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta Bács-Kiskun megyében. A fertőzés ez alkalommal egy hízólúdtelepet ért el, ahol az állomány felszámolása már a gyanú alapján megtörtént.

A hivatal közölte: a Bács-Kiskun megyei Kiskunmajsa településen található, mintegy 3500 hízóludat számláló állományban a megemelkedett elhullás és az idegrendszeri tünetek hívták fel az állattartó figyelmét a madárinfluenza gyanújára. A Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 altípusának jelenlétét igazolta az állományban.

Az állategészségügyi szakemberek az állomány felszámolását már a gyanú alapján megtették. A járvány továbbterjedésének megakadályozása érdekében a kontaktgazdaságokat és a 3 kilométeres körzetben található állományokat is felszámolják.

A szakemberek az érintett gazdaság körül kijelölték a 3 kilométer sugarú védőkörzetet, valamint meghatározták a 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetet. Ezeken a területeken további vizsgálatok indultak, valamint életbe léptek a járványvédelmi, állatmozgatási

Az esetről az országos főállatorvos soron kívül tájékoztatta a partnerországokat.

A Nébih ismét nyomatékosan felhívja a figyelmet az állattartók felelősségére az állományok védelmében. Országszerte kiemelten fontos a járványvédelmi előírások szigorú betartása, míg hazánk magas kockázatú területein továbbra is kötelező a baromfiállományok zártan tartása. Mindezek mellett érvényben maradnak a kötelezően előírt, szállítás előtti vizsgálatok is – hangsúlyozta a hivatal.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így húzott el Győr mellett Debrecen, és együtt integetnek Miskolcnak

Az első negyedévi 640 ezer forintról az utolsó negyedévre 678 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár Debrecenben, ez 6 százalékos emelkedést jelent.

Hazánk továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val

A magyar uniós elnökség kapcsán az európai élelmiszerpazarlás csökkentésére és a világ egyes régióiban tapasztalható nélkülözés felszámolására is fel kívánja hazánk hívni a figyelmet

A Microsoft gigabefektetése a mesterséges intelligenciába

A Kearney globális tanácsadó cég becslése szerint az AI 2030-ra közel 1 billió dollárral járulhat hozzá a délkelet-ázsiai bruttó hazai termékhez (GDP).

Csökken a kereslet, olcsóbb lehet a benzin

A benzin iránti kereslet globális növekedése idén lelassulhat az elektromos autók kínai és USA-beli térnyerése miatt.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.