Kezdőlap Hírek Nyugdíjba vonul a közmédia vezérigazgatója
No menu items!

Nyugdíjba vonul a közmédia vezérigazgatója

Dobos Menyhért. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Nyugdíjazását kezdeményezte Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA).

A közlemény szerint a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. első vezérigazgatója – aki 2015. július 1. óta irányította a közmédiát – pénteken kezdeményezte nyugdíjazását a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumánál. Vezérigazgatói feladatait az új vezérigazgató hivatalba lépéséig kívánja ellátni.

Mint írták: Dobos Menyhért 1950. augusztus 27-én született Budapesten. Egyetemi tanulmányait 1969-ben a Landler Jenő Híradásipari Technikum Híradásipari technikus szakán kezdte meg, majd miután ott diplomát szerzett, elvégezte a Janus Pannonius Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának humán szervező szakát. Televíziós karrierjét 1969-ben kezdte a Magyar Televízióban, videó- és hangtechnikusként, ahol feladata televíziós játékok és közéleti műsorok gyártása, valamint helyszíni közvetítések készítése volt. 1976-tól 1992-ig képmérnökként, majd 1992 és 1993 között médiamenedzserként dolgozott. 1993-ban előbb osztályvezetővé, majd főosztályvezetővé, később pedig titkárságvezetővé nevezték ki. 1993 végén megválasztották az MTV Közalkalmazotti Tanács elnökévé, amely pozíciót 1996-ig viselt.

2000-től 2002-ig az elnöki kabinet vezetője, 2003-ban pedig közéleti igazgatóvá nevezték ki, amely tisztségében feladata az egyházi, vallási, kisebbségi, közéleti és a határon túli műsorok felügyelete és irányítása volt. 2010 júniusától novemberig az M1 és M2 csatornák műsorigazgatója, 2010 júniusától pedig a Magyar Televízió Szolgáltatási Vezérigazgató-helyettese. 2011 áprilisától tartalomelőállítási vezérigazgató-helyettes 2011 szeptemberéig, amikor megválasztják a Duna TV Zrt. vezérigazgatójának.

A magyar közmédia átszervezésével 2015. július 1-jén lett a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

Az MTVA kiemelte: “vezérigazgatóként elvitathatatlan érdemeket szerzett a magyar közszolgálati médiaszolgáltató szervezeti és koncepcionális átalakításában, és a korábban széttagolt közmédia rendszer egységesítésében“. Az ő nevéhez köthető továbbá a Torockói Duna-Ház 2014-es megnyitása is, amely a magyar kultúra, nemzeti identitás és anyanyelv megőrzésének helyi központjává vált.

Dobos Menyhért tevékenységét többször is elismerték, így 2015-ben elnyerte a Goldmark Péter Károly-díjat, 2017-ben pedig a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki. 2019-ben Torockó díszpolgárává választották, és még ugyanebben az évben elnyerte a Wekerle Sándor Gazdasági Díjat.

Több mint 50 éves közmédiás munkássága során prominens alakítója volt a közszolgálat ethoszának, valamint meghatározó szerepet vállalt a közszolgálati kódex létrehozásában, a benne foglalt szabályok és normák maradéktalan érvényre juttatásában” – fogalmazott közleményében az MTVA.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Európa nem bukott akkorát. Megvan az EU-USA megállapodás: 15%-os vám és milliárdos energiadeal

Az Egyesült Államok a jövőben az uniós export túlnyomó többségére egységes, 15 százalékos vámtarifát alkalmaz.

Beiskolázás okosan: így kaphatod vissza az elköltött pénz 20%-át

Közeleg a szeptember, a gyerekes családoknál már gőzerővel folyik a beiskolázáshoz szükséges eszközök beszerzése. Mindez sokak számára jelentős anyagi megterhelést jelenthet, már egyetlen gyerek beiskolázása is több százezer forintba kerülhet attól függően, hogy a hagyományos tanszereken túl szükség van-e valamilyen drágább elektronikai eszköz (laptop, tablet) beszerzésére is. Ilyenkor segítséget nyújthatnak az önsegélyező és egészségpénztárak, amelyek többek között a gyerekneveléssel, gyerekvállalással kapcsolatban is nyújtanak szolgáltatásokat a pénztártagok számára.

Összefogással javítható a magyar hagyma piaci pozíciója

Az időjárás is kedvezett idén a hazai hagymatermesztésnek. A jó szezon azonban nem csak hazánkra jellemző, európai versenytársaink is kiváló termést várnak, ami akár túlkínálathoz és dömpingárakhoz is vezethet. A magyar hagyma versenyképessége elsősorban megfelelő fajtahasználattal, a tárolókapacitások fejlesztésével, illetve a termelők összefogásának erősítésével növelhető.

Korábban érkezik a szeptemberben esedékes családi pótlék, GYES és GYET

Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is már a tanévkezdés előtt, augusztus végén megkapják a családok a szeptemberben esedékes, alanyi jogon járó családtámogatásokat.
Hirdetés

Hírek

Európa nem bukott akkorát. Megvan az EU-USA megállapodás: 15%-os vám és milliárdos energiadeal

Az Egyesült Államok a jövőben az uniós export túlnyomó többségére egységes, 15 százalékos vámtarifát alkalmaz.

Beiskolázás okosan: így kaphatod vissza az elköltött pénz 20%-át

Közeleg a szeptember, a gyerekes családoknál már gőzerővel folyik a beiskolázáshoz szükséges eszközök beszerzése. Mindez sokak számára jelentős anyagi megterhelést jelenthet, már egyetlen gyerek beiskolázása is több százezer forintba kerülhet attól függően, hogy a hagyományos tanszereken túl szükség van-e valamilyen drágább elektronikai eszköz (laptop, tablet) beszerzésére is. Ilyenkor segítséget nyújthatnak az önsegélyező és egészségpénztárak, amelyek többek között a gyerekneveléssel, gyerekvállalással kapcsolatban is nyújtanak szolgáltatásokat a pénztártagok számára.

Korábban érkezik a szeptemberben esedékes családi pótlék, GYES és GYET

Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is már a tanévkezdés előtt, augusztus végén megkapják a családok a szeptemberben esedékes, alanyi jogon járó családtámogatásokat.

Devizapiac – Erősödött kissé reggelre a forint

Az euróval és a svájci frankkal szemben kissé erősödött, a dollár ellenében nem változott a forint árfolyama csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Dráguló ingatlanok és hitelroham: indul az Otthon Start

Szeptember 1-jén indul az államilag támogatott Otthon Start program, amely fix 3 százalékos kamattal kínál lakáshitelt. A Banknavigator.hu szerint példátlan az érdeklődés: a hitelkeresések száma nyolcszorosára nőtt a bejelentés óta. Csongrádi Richárd  pénzügyi szakértő szerint az árak akár 20–30 százalékkal is emelkedhetnek, ezért aki vásárolni tervez, annak érdemes mielőbb lépnie. A jogosultsági feltételek rugalmasabbak a korábbiaknál, de az adminisztráció összetett és időigényes. A maximum vételár lakásnál 100, családi háznál 150 millió forint. A program várhatóan jelentős hatást gyakorol a lakáspiacra, különösen Budapesten, ahol egyes kerületeken már most 65 százalékkal nőtt a kereslet.

Veszélyes lehet trükközni az Otthon Start hitellel

Az Otthon Start meghirdetése óta a lakáspiacon élénk a forgalom, és sokan próbálják a maximumot kihozni az új támogatási rendszerből.

Iskolába e-rollerrel? 5 fontos tipp Bécstől a biztonságos közlekedéshez

Ahogy egyre több gyerek választja az elektromos rollert az iskolába menet, úgy válik egyre fontosabbá a biztonságos közlekedésre való felkészülés is.

Bank360: Nem elég az átlagbér a lakástámogatások kimaxolásához

A szeptemberben induló Otthon Start lakáshitellel akár 150 millió forintos ingatlant is vásárolhatnak vagy építhetnek az igénylők. Egy ekkora értékű ingatlanhoz azonban a minimum önerővel számolva már piaci lakáshitel felvételére is szükség van, és a törlesztőrészlet is kifejezetten magas lesz.
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.