Kezdőlap Hírek Az Európai Bizottság tagjelölti státust ajánl Ukrajnának és Moldovának
No menu items!

Az Európai Bizottság tagjelölti státust ajánl Ukrajnának és Moldovának

Ursula von der Leyen ukrán nemzeti színekbe öltözve tette meg a bejelentést. Kép forrása: Twitter

Az Európai Bizottság azt ajánlja a tagállami kormányokat tömörítő tanácsnak, hogy adja meg a tagjelölti státust Ukrajnának és Moldovának, Georgiának azonban ehhez további feltételeket kell még teljesítenie – jelentette be Ursula von der Leyen, a brüsszeli testület elnöke.

Az elnök elmondta: a bizottság Ukrajna csatlakozási kérelmét a koppenhágai kritériumok alapján körültekintően értékelte. Véleménye szerint, Ukrajna egyértelműen bizonyította elkötelezettségét az európai uniós értékek iránt, az ország évek óta az ország fokozatosan közeledik az EU-hoz.

“Ukrajnát mint tagjelölt országot kell üdvözölnünk, ez azon a felismerésen alapul, hogy jó munkát végeztek, de még nagyon sok tennivaló van hátra”

– hangsúlyozta von der Leyen.

Mint mondta, 2016 óta az EU-nak társulási megállapodása van Ukrajnával, és annak keretein belül az ország 70 százalékban átültette az uniós szabályokat, szabványokat és normákat. “Ennek alapján a bizottság azt ajánlja, hogy Ukrajna kapjon lehetőséget arra, hogy az Európai Unió tagjává váljon. A tagjelölti státust azzal a feltétellel kell megadni, hogy számos területen további lépéseket tesz“-  tette hozzá.

A bizottság sajtóközleménye szerint, a testület úgy látja, Ukrajna összességében előrehaladást ért el a demokráciát, a jogállamiságot, az emberi jogokat, valamint a kisebbségek tiszteletben tartását és védelmét garantáló intézmények stabilitását illetően. Makrogazdasági teljesítménye erős, és számos területen fokozatosan közeledett az uniós joganyag lényeges elemeihez.

A bizottság Moldovának is tagjelölt státus megadását ajánlotta. Von der Leyen közölte, Moldova és Georgia is bizonyította elkötelezettségét az európai uniós értékek betartása iránt. Georgia esetében viszont a testület azt állapította meg, hogy meg kell adni az országnak az uniós tagság perspektíváját, de a tagjelölt státushoz Tbiliszinek még “rendeznie kell bizonyos kérdéseket.

“Mindkét ország szilárd alapot teremtett ahhoz, hogy tovább igazodjanak az uniós vívmányokhoz, de néhány feltétlenek még teljesülnie kell, további kulcsfontosságú reformok végrehajtása mindkét fél részéről még szükséges”

– tette hozzá az uniós bizottság elnöke.

Von der Leyen hangsúlyozta: a bizottság most egyértelműen kifejezte, hogy támogatja Ukrajnát, Moldovát és Georgiát csatlakozási törekvéseikben. “Ez egy történelmi nap e három ország számára. A bizottság kijelöli az utat, amelyet követniük kell ahhoz, hogy csatlakozhassanak az EU-hoz. A döntés immáron a tagállamok kezében van” – jelentette ki.

Ukrajna február 28-án, Georgia és a Moldova március 3-án nyújtotta be felvételi kérelmét. Az uniós tagállamok vezetői június 23-24-i csúcstalálkozójukon vitatják meg a következő lépéseket.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Új elemekkel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár

A Hungarikum Bizottság döntésével 98-ra emelkedett a Hungarikum Gyűjteményében található elemek száma, a Magyar Értéktárban pedig immár 162 kiemelkedő nemzeti értéket tartunk számon

Az OTP az Alkotmánybírósághoz fordul az ATM törvény miatt

Az OTP Bank Nyrt. több hitelintézettel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybírósághoz, amelyben kéri az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről szóló jogszabályok egyes rendelkezései Alaptörvénybe ütközésének megállapítását - közölte a pénzintézet a tőzsde honlapján hétfőn.

Nagy a baj az orosz Lukoilnál: vis maior Irakban, Bulgária az állami átvételre készül

Az iraki állami olajcég, a SOMO a szankciók nyomán felfüggesztette a Lukoil felé irányuló készpénzes és nyersolaj-kifizetéseket, valamint törölte a cég részesedéséből származó több szállítmányt is.

A Sofidel Hungary háztartásipapír-üzletágát a Vajda-Papír vásárolja meg

A 140 ezer tonnás éves gyártási kapacitású, 100 százalékos magyar családi tulajdonban lévő Vajda-Papír a hazai kereslet 55-60 százalékát állítja elő, a termelés 60 százalékát szállítja külföldre.
Hirdetés

Hírek

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

A mesterséges intelligencia növeli a szakadékot munkaerőpiacon

A Nébih már az ünnepekre készül – indulnak a téli szezonális ellenőrzések

Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést rendelt el a 2025. november 3. és december 31. közötti időszakra Tállai András parlamenti államtitkár.

Luxusautó árából építenek regeneratív parkokat Magyarországon

100 milliós luxus Porsche árából épít parkokat a zöld szervezet.

Szijjártó Péter: Magyarország korlátlan időre kapta a szankciók alóli mentességet

Magyarország korlátlan időre kapta a mentességet a szankciók alól, erről állapodott meg a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök
Hirdetés

Gazdaság

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...