Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Stagnált a német gazdaság a második negyedévben
No menu items!

Stagnált a német gazdaság a második negyedévben

A várt csekély növekedés helyett a német gazdaság a második negyedévben az előző negyedévi teljesítményét hozta – jelentette előzetes adatok alapján a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.

A második negyedévben a német bruttó hazai termék nem változott az előző negyedévihez képest. Az előzőben, az idei első negyedévben 0,8 százalékos volt a növekedés. A második negyedévre 0,1 százalékos negyedéves növekedést vártak a szakértők.

Az egy évvel korábbit 1,5 százalékkal haladta meg a bruttó hazai termék (GDP) a második negyedévben, a várt 1,8 százalék helyett. Az első negyedévben 3,9 százalékos volt az éves GDP-növekedés.

A koronavírus-válság által nem érintett utolsó negyedévhez, 2019 negyedik negyedévéhez képest az idei második negyedévi GDP még mindig 0,2 százalékkal volt alacsonyabb.

A gazdasági aktivitást a második negyedévben elsősorban a magán- és kormányzati fogyasztás támogatta. A nettó export azonban fékező hatással volt a gazdasági növekedésre, mivel a külpiacokon a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések, az ellátási láncokat megzavaró szállítási fennakadások, valamint az ukrajnai háború miatt éleződő geopolitikai helyzet az emelkedő inflációs nyomással együtt kedvezőtlen feltételeket teremtett az exportorientált német gazdaság számára.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Négy rangos gasztronómiai verseny indul a „Magyarország étele” programsorozat égisze alatt

A négy verseny különböző területeket szólít meg, de közös bennük, hogy erősítik a hazai alapanyagok szerepét, támogatják az innovációt, és növelik Magyarország gasztronómiai presztízsét.

EM: decemberben forgalomba állt a százezredik tisztán elektromos gépkocsi

Az elektromos hajtású gépkocsik terjedésével csökken a közúti közlekedés levegőszennyezése és zajterhelése.

EU Bizottság: Magyarország az áfabeszedésben TOP-on van

A jelentés szerint Magyarországon 2023-ban az áfarés ugyan növekedett az előző évhez képest, ugyanakkor továbbra is az Európai Unió átlaga alatt maradt.

A gazdálkodók szalmát ajánlanak fel az állatmenhelyeknek a hideg időben

Már egy nap alatt is számos felajánlás érkezett, a kamara pedig az igényeket is felmérő állatvédelemért felelős kormánybiztossággal és Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvánnyal közösen koordinálja azt, hogy miként jussanak el a lehető leghamarabb a felajánlások az érintett menhelyekhez.
Hirdetés

Hírek

Ez az amerikai olajcég kaszálhatja a legnagyobbat Venezueláben

Fotó:freepik A Chevron, az Egyesült Államok második legnagyobb olajvállalata jelenleg...

EM: decemberben forgalomba állt a százezredik tisztán elektromos gépkocsi

Az elektromos hajtású gépkocsik terjedésével csökken a közúti közlekedés levegőszennyezése és zajterhelése.

EU Bizottság: Magyarország az áfabeszedésben TOP-on van

A jelentés szerint Magyarországon 2023-ban az áfarés ugyan növekedett az előző évhez képest, ugyanakkor továbbra is az Európai Unió átlaga alatt maradt.

A gazdálkodók szalmát ajánlanak fel az állatmenhelyeknek a hideg időben

Már egy nap alatt is számos felajánlás érkezett, a kamara pedig az igényeket is felmérő állatvédelemért felelős kormánybiztossággal és Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvánnyal közösen koordinálja azt, hogy miként jussanak el a lehető leghamarabb a felajánlások az érintett menhelyekhez.

MNB: tőzsdei befektetést ígért, veszteséges kereskedés lett a vége

A felügyelet már tavaly augusztusban felhívta a nyilvánosság figyelmét a magánszeméllyel szembeni ideiglenes tiltó intézkedésére.

Budapest Airport: újra két futópályával üzemel a budapesti repülőtér

A Budapest Airport éjszaka megemelt létszámmal volt jelen a terminálon, folyamatosan információkkal látta el és segítette a helyszínen lévő utasokat

Rejtett megoldások a bécsi klímastratégiában

A fényszennyezés csökkenése mellett az osztrák főváros levegőminősége 2025-ben ismét elérte, sőt meg is haladta az elmúlt évek kedvező szintjét.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás