Hirdetés
Kezdőlap Agrár Változnak a földszerzés és a gazdaságátadás szabályai
No menu items!

Változnak a földszerzés és a gazdaságátadás szabályai

Illusztráció: MTI/Czeglédi Zsolt

A gazdaságátadás folyamatát megkönnyítő új törvény mellett január elsejétől törvénymódosítás szab határt az osztatlan közös tulajdonban álló területek öröklés miatti további aprózódásának, és újabb változások akadályozzák a spekulatív célú ügyleteket a földszerzésben – egyebek mellett erre hívja fel a figyelmet az Agroinform.hu.

A mezőgazdasági portál összefoglalója szerint jelentősen előmozdíthatja a generációváltást a január 1-jén hatályba lépő gazdaságátadási törvény, az érintett gazdálkodók ugyanis ezentúl egyetlen szerződésben, számos adminisztrációs és adózási könnyítéssel tudják a gazdaság átadását végrehajtani. Az új törvény alapján megkötött szerződés alapvetően a föld és ingóságok átadását, a jogutódlás rendjét, az engedélyek, szerződések, támogatások átadását teszi lehetővé, emellett szabályozzák benne az együttműködés lehetőségét is, ami segíti az átadó és az átvevő közös munkáját.

A magyarországi mezőgazdasági területek közel fele, 2 millió hektár osztatlan közös tulajdonban van. Bár az osztatlan tulajdon megszüntetésének jogszabályi feltételei 2021 óta rendelkezésre állnak, az öröklés miatt tovább zajlik a birtokaprózódás, és újabb osztatlan közös tulajdonú területek jönnek létre.

A probléma kezelése érdekében január 1-jén törvénymódosítás lép életbe, ami a törvényes örökléssel érintett termőföld tulajdonjogi rendezésének lehetőségét öt évre korlátozza. A határidő túllépése esetén kényszerértékesítésre kerül sor - ismertette a szakportál.

Számos változás lép életbe a földszerzéssel kapcsolatos ügyletek kapcsán is, amelyek elsődleges célja a spekulatív célú adásvételek kiküszöbölése – jelezte az Agroinform.hu.

Január 1-jétől a növényvédőszeres kezelésekről minden termelőnek nyilvántartást (permetezési naplót) kell vezetni a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) erre kijelölt elektronikus felületén. A 10 hektárnál nagyobb területen gazdálkodóknak a szántóföldi kultúrákban végzett rovarölőszeres kezeléseikről a nyilvántartást naprakészen kell vezetniük. Minden más esetben éves adatszolgáltatást ír elő a rendelet, az előző évben elvégzett kezelések adatait január 31-ig kell felvezetni a Nébih e-GN rendszerébe.

Az Agroinform.hu közölte: a közös uniós agrárpolitika (KAP) stratégiai tervének elfogadása után bizonyossá vált, hogy a magyar gazdálkodók ebből a forrásból 2023-2027 között 8,4 milliárd eurós (mintegy 3400 milliárd forintos) támogatási és pályázati összeghez juthatnak a következő években, bár a részletszabályok csak a következő hónapokban derülnek ki.

A dokumentum szerint 2023-tól az eddigiekhez képest nagyobb hangsúlyt kap egyebek mellett a generációváltás ösztönzése, a kis és közepes gazdaságok támogatása, valamint a környezeti fenntarthatóság szempontjából előnyösebb gazdálkodói gyakorlatok alkalmazásának elősegítése – jelezte összefoglalójában a portál.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Microsoft gigabefektetése a mesterséges intelligenciába

A Kearney globális tanácsadó cég becslése szerint az AI 2030-ra közel 1 billió dollárral járulhat hozzá a délkelet-ázsiai bruttó hazai termékhez (GDP).

Csökken a kereslet, olcsóbb lehet a benzin

A benzin iránti kereslet globális növekedése idén lelassulhat az elektromos autók kínai és USA-beli térnyerése miatt.

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot

Két új szállodával bővült az Accent Hotels portfóliója.

Itt a kínai versenyképesség alig rejtett titka  

A kínai gyártók kilencszer több állami támogatást kapnak, mint nyugati társaik - derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) számításaiból, amelyek segítenek megmagyarázni az ország teljes dominanciáját oly sok ágazatban, a napelemektől az akkumulátorokon át az acélig.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.