Hirdetés
Kezdőlap Agrár K&H: megemelkedett beszerzési árakkal kell számolniuk a gazdáknak
No menu items!

K&H: megemelkedett beszerzési árakkal kell számolniuk a gazdáknak

Az agrárvállalkozásoknak 2023-ban azzal kell számolniuk, hogy a következő termelési ciklusra már jelentősen megemelkedtek a beszerzési árak. Az eladási árak további emelkedésére viszont már nem lehet számítani, igaz, jelentős csökkenés sem várható – közölte a K&H Bank.

Hozzátették, hogy ezzel az agrárium jövedelemszintje az aszály előtti szinten stabilizálódhat. Azonban arra is rámutattak, hogy ha 2023-ban egy újabb, az ideihez hasonló mértékű aszály lesz, annak a kezelésére nincs felkészülve az agrárium.

Jelenleg forráshiány van az ágazatban, jelentősen emelkedett a forgóeszköz-finanszírozási igény. Emellett azonban a bankok az igényeket többszörösen meghaladó kihelyezhető forrással rendelkeznek, és a következő év második felétől újból számítani lehet az uniós pályázati kiírásokra is.

Tresó István, a K&H Agrár fejlesztési főosztály vezetője szerint a magyar mezőgazdaság valóban jó, de eddig ki nem használt adottságokkal rendelkezik. A cégeknek most alaposan át kell tekinteniük saját gazdálkodásukat, piacaikat, erősségeiket és gyengébb pontjaikat. Ezek ismeretében kell felépíteni új stratégiájukat, és nem halogatni a szükséges lépéseket, beruházásokat. Ebben a gazdasági egyensúlytalansági állapotban, amit válságnak neveznek, alakul ki ugyanis a következő 8-10 év győztes csapata – hangsúlyozta az agrárszakértő.

Arra is kitértek, hogy az elmúlt egy-másfél év komoly kihívásokat hozott a magyarországi agrárium számára. A tavalyi év közepén indult energiaár-robbanás folytatódott, ami időnként pénzügyi problémákat okozott a gazdáknak. Az állattenyésztés – elsősorban a sertéshízlalás – értékesítési nehézségei szintén áthúzódtak 2021-ről 2022 első félévéig. A szántóföldi növénytermesztőknek pedig a tavasszal még nagyon biztatónak ígérkező évkezdet után az aszállyal kellett megküzdeniük.

Igaz, utóbbiaknál a hosszú termelési ciklus segítséget jelentett, hiszen a termelési szezon még a mérsékelt árakon indult, az értékesítés pedig már a két legnagyobb gabonatermelő kiesése miatt többszörösére emelkedett árakon történik, ami kompenzálja az aszály miatti terméskiesést. Két megye kivételével, ahol az aszály teljesen megsemmisítette a termést, az átlagot meghaladó jövedelemre tettek szert a gazdák – olvasható a K&H közleményében.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nyolc magyar energetikai beruházást támogat az EP szakbizottsága

Az új PCI-listán legfőképpen áramhálózati fejlesztések, valamint a hidrogéntermelést és a szén-dioxid szállítását lehetővé tevő projektek szerepelnek

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Újabb fejlesztések erősítik az Őrségi Nemzeti Park természetvédelmi őrszolgálatát

A tájegységi elérés növelése érdekében ismeretterjesztő újság kiadását is tervezik több számban a projekt megvalósítási időszaka alatt.

Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei

Az agrártámogatási rendszer számos eleme mind a közvetlen, mind pedig a fejlesztési támogatások vonatkozásában ezt szolgálja.
Hirdetés

Hírek

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új irányítási modell a 4iG csoportnál

Az összesen négy stratégiai üzletág önálló menedzsmentet és szervezeti kereteket, döntési kompetenciákat és felelősséget kap, miközben továbbra is illeszkednek a csoportszintű stratégiai célrendszerbe.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...