Kezdőlap Mozaik Kötelező biztosítás. Szombaton már késő lehet a váltás
No menu items!

Kötelező biztosítás. Szombaton már késő lehet a váltás

Hiába szól szombat éjfélig a határidő, sok biztosító ügyfélszolgálata nem, vagy csak módosított nyitva tartásban lesz elérhető december 1-jén.

A december 1-i éjféli határidőig várhatóan 80 ezer kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződést mondanak fel, a vállalati flottaszerződéseket nem számítva – közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) .

Az év végi évfordulós szerződések felmondásainak legkésőbb december 1-jén éjfélig igazoltan be is kell érkezniük a biztosítóhoz. A FBAMSZ arra figyelmeztet, hogy bár december 1-je idén munkanap, számos biztosító ügyfélszolgálata nem, vagy csak módosított nyitva tartásban lesz elérhető. Emellett szombaton már az összehasonlító alkuszi portálok is csak korlátozásokkal fogadnak majd be ilyen megbízásokat.

A szövetség tájékoztatása szerint az az autós, akinek a jogszabályi feltételeknek megfelelő felmondása nem érkezik be a törvényi határidőn belül a biztosító céghez, a jelenlegi kötelező biztosítását viszi tovább a következő egy évre megállapított új díjon. Ha ennek ellenére másik szerződést köt, az a törvény értelmében érvénytelen lesz.

Hiába szól szombat éjfélig a határidő, sok biztosító ügyfélszolgálata nem, vagy csak módosított nyitva tartásban lesz elérhető december 1-jén. Forrás: azuzlet.huKitértek arra: a december 1-jei határidő a jelenlegi szerződés felmondására vonatkozik, új szerződés megkötésére december 31-ig van lehetőség. Az új szerződés első díjrészletét legkésőbb március 1-jéig kell rendezni, ellenkező esetben azt a biztosítóknak a törvény szerint törölniük kell.

A FBAMSZ közleménye szerint a teljes gépjármű-állomány mintegy 26 százaléka vesz részt az év végi kampányban. A kampány első három hetében az érintett autósok 5-6 százaléka mondta fel korábbi szerződését, ám a szerződésváltások 40 százaléka a tapasztalatok szerint az utolsó hétre várható.

A jelentős díjkedvezmények miatt ma már tíz autósból 8-9 az egyösszegű éves díjfizetést választja. Egyre általánosabbak a korszerű, elektronikus díjfizetési formák, sárga csekket már csak a szerződők 20-25 százaléka használ a díj befizetésére – közölték.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mindenki fellélegezhet: megszületett a kereskedelmi béke az EU és az USA között

Az USA és az EU széles körű, 15 százalékos...

Fontos mérföldkő a magyar mezőgazdaság generációs megújításában

A magyar mezőgazdaság generációs megújítása a hazai agrárium jövője és hazánk élelmiszer-önellátásának jövőbeli biztosítása szempontjából is rendkívül fontos. Az Agrárminisztérium emiatt kiemelt ügynek tekinti a magyar gazdatársadalom fiatalításának ösztönzését, így ezen cél elérését a támogatási rendszer több eleme is segíti. Ezek közül az egyik, a 10 milliárd forintos keretösszeggel most megjelent, vissza nem térítendő támogatást kínáló, „Gazdaságátadási együttműködés támogatása” című felhívás is.

A székelyföldi gazdák mindig számíthatnak a kormány segítségére

Történjen bármi, számunkra alapvetés, hogy minden magyar felelős minden magyarért, mi ennek szellemében cselekszünk és segítünk a parajdi bányakatasztrófa miatt nehéz helyzetbe került gazdáknak is – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, pénteken, Alsósófalván.

Pszichológiai manipulációval csalják csapdába a felhasználókat

Pszichológiai manipulációval (social engineering) csalják csapdába a kiberbűnözők a felhasználókat adatszerzés céljából, az ESET legújabb kiberfenyegetettségi jelentése szerint például robbanásszerűen terjed a hamis hibaüzenetekkel támadó ClickFix kártevő, amely az adathalászat után a második leggyakoribb módszer a megtévesztésre, és az összes blokkolt kibertámadás csaknem 8 százalékát teszi ki.
Hirdetés

Hírek

Már több mint 10 millió turista érkezett az országba

Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10 milliót, már most Magyarország népességét meghaladó vendégforgalmat bonyolított a turisztikai szektor.

Magyarország a GDP mintegy 5 százalékát fordítja a családok támogatására

A kormány számára a magyar családok támogatása az első, ennek érdekében Európa legbőkezűbb családtámogatási rendszerét hozta létre, amelyet 2025-ben és 2026-ban is tovább bővít. Az eddigi családpolitikai intézkedéseknek köszönhetően 200 ezerrel több magyar gyermek született ahhoz képest, mintha a 2010 előtti negatív trendek folytatódtak volna.

Júniusban 4 millió 679 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma

2025 júniusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 679 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 212 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalék volt

Csökkent a meghirdetett állások száma a második negyedévben

Minden vármegyében és Budapesten is kevesebb álláslehetőséget hirdettek meg a vállalatok az idén a második negyedévben, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Erősödött csütörtök estére a forint

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.