Kezdőlap Gazdaság Íme, a részletek: így teljesített tavaly a magyar gazdaság
No menu items!

Íme, a részletek: így teljesített tavaly a magyar gazdaság

Illusztráció: Bigstock

A bruttó hazai termék (GDP) volumene Magyarországon 2022 negyedik negyedévében 0,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva – erősítette meg második becslésével a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos időszakához képest 0,8 százalékkal emelkedett, míg az előző negyedévhez mérten 0,4 százalékkal csökkent.

A második becslés nyers volumenindexe az első becslésben közölt negyedik negyedévi adathoz viszonyítva nem változott, míg a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott volumenindex 0,1 százalékponttal mérséklődött.

Az ipar teljesítménye 2,7, ezen belül a feldolgozóiparé 3,3 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest. Az építőipar hozzáadott értéke 0,9 százalékkal nőtt, a mezőgazdaságé a súlyos aszály következtében 32,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához mérten.

A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 2,8 százalékkal nagyobb lett. A legerőteljesebb növekedés a szállítás, raktározás, valamint a humán-egészségügyi, szociális ellátás (egyaránt 8,0 százalék) nemzetgazdasági ágban történt. Az ingatlanügyletek teljesítménye 5,9, a pénzügyi, biztosítási tevékenységé 5,3 százalékkal emelkedett. A szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység hozzáadott értékének volumene 3,6 százalékkal nőtt. A szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás 2,4, az információ, kommunikáció 1,4, az oktatás 3,5 százalékkal bővült. A kereskedelem teljesítménye 1,3, a közigazgatásé 1,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A bruttó hazai termék 2022. negyedik negyedévi, 0,4 százalékos növekedéséhez a szolgáltatások 1,7, az ipar 0,5, az építőipar pedig 0,1 százalékponttal járult hozzá. A szolgáltatásokon belül leginkább az ingatlanügyletek, valamint a szállítás, raktározás (egyaránt 0,5 százalékponttal) növelte a GDP-t. A növekedést 1,0 százalékponttal fékezte a mezőgazdaság teljesítményének, valamint 0,9 százalékponttal a termékadók és -támogatások egyenlegének csökkenése.

A felhasználási oldalon a háztartások tényleges fogyasztása 1,7 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakihoz képest. A tényleges fogyasztás összetevői között legnagyobb arányt képviselő háztartások fogyasztási kiadása 2,1 százalékkal nőtt.

A kormányzattól kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 0,2 százalékkal bővült, míg a közösségi fogyasztásé 4,5 százalékkal kisebb lett. A háztartásokat segítő nonprofit intézményektől kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 0,6 százalékkal mérséklődött.

A fenti folyamatok eredményeként a végső fogyasztás 0,7 százalékkal nőtt.

A bruttó állóeszköz-felhalmozás a negyedik negyedévben 8,6 százalékkal visszaesett az előző év azonos időszakához képest. Mind az építési beruházások, mind a gép- és berendezésberuházások volumene csökkent. A beruházásokból legnagyobb arányban részesülő nemzetgazdasági ágak közül a feldolgozóiparban továbbra is emelkedett, az ingatlanügyletek és a szállítás, raktározás területén visszaesett a fejlesztések volumene.

A bruttó felhalmozás 2,4 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi időszakhoz képest.

A fogyasztási és a felhalmozási folyamatok révén a belföldi felhasználás a negyedik negyedévben összességében 0,2 százalékkal mérséklődött.

A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmában – folyó áron – 998 milliárd forintos passzívum keletkezett. Az export volumene nagyobb mértékben (9,8 százalékkal) bővült, mint az importé (9,2 százalék). Az áruforgalomban a kivitel 8,5, míg a behozatal 8,3 százalékkal nagyobb lett az egy évvel korábbinál. A szolgáltatások külkereskedelmi forgalmában az export 15,6, az import 15,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

A GDP 2022. negyedik negyedévi, 0,4 százalékos növekedéséhez a végső fogyasztás 0,5 százalékponttal járult hozzá, míg a bruttó felhalmozás 0,6 százalékponttal lassította azt. A külkereskedelmi forgalom egyenlege összességében 0,5 százalékponttal bővítette a gazdasági teljesítményt.

A harmadik negyedévhez mért 0,4 százalékos csökkenésen belül a mezőgazdaság teljesítménye 6,6, az építőiparé 2,1, a szolgáltatásoké 0,1 százalékkal nőtt, az iparé 0,5 százalékkal mérséklődött.

A felhasználási oldalon a háztartások fogyasztási kiadásának volumene 0,3 százalékkal emelkedett. A kormányzattól származó természetbeni társadalmi juttatások és a közösségi fogyasztás volumene nem változott. A bruttó állóeszköz-felhalmozás 5,8 százalékkal csökkent. A külkereskedelemben az export volumene 0,9, az importé 1,4 százalékkal csökkent.

2022-ben a GDP értéke folyó áron 66 387 milliárd forint volt, volumene 4,6 százalékkal nőtt az előző évhez képest. A naptárhatással kiigazított adatok alapján is 4,6 százalékkal emelkedett a gazdaság teljesítménye.

A termelési oldalon az ipar hozzáadott érték 5,4, az építőiparé 3,0, a szolgáltatásoké 7,2 százalékkal emelkedett, a mezőgazdaságé 31,2 százalékkal kisebb lett.

A GDP növekedéséhez a szolgáltatások 4,1, az ipar 1,0, az építőipar 0,2 százalékponttal járult hozzá. A mezőgazdaság 1,0 százalékponttal csökkentette a GDP növekedését.

A felhasználási oldalon a háztartások tényleges fogyasztása 6,0 százalékkal emelkedett, a közösségi fogyasztás 0,2 százalékkal mérséklődött. A bruttó felhalmozás 1,4, ezen belül a bruttó állóeszköz-felhalmozás 2,2 százalékkal bővült. Az export volumene 10,3, az importé 9,5 százalékkal nőtt.

A felhasználási oldalon a végső fogyasztás 3,5, a bruttó felhalmozás 0,4, míg a külkereskedelmi forgalom egyenlege összességében 0,7 százalékponttal járult hozzá a gazdaság növekedéséhez.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Négy Airbus A321 neo, 27 útvonal: a Wizz Air megnyitotta új bázisát a pozsonyi repülőtéren

Fotó:korkep.sk A Wizz Air pénteken hivatalosan is megnyitotta új bázisát...

A Wizz Air nagyon rárepülhet Izraelre – tartós bázisról tárgyalnak

A Wizz Air vezetése Budapesten fogadta az...
Hirdetés

Hírek

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Vízumspecialista: a A magyar vízummentesség messze nem jelent automatikus belépést az USÁ-ba

Fotó:freepik Legyen szó nyaralásról, rokonlátogatásról, üzleti útról vagy hosszabb tartózkodásról...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...