Kezdőlap Fogyasztóvédelem Csak színlelték az együttműködést a kartellező hajós cégek, súlyosabb bírságot kaptak
No menu items!

Csak színlelték az együttműködést a kartellező hajós cégek, súlyosabb bírságot kaptak

A kép illusztráció. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) visszavonta a dunai hajózási kartell egyik szereplőjének 30 százalékos bírságkedvezményét, mert két cég nem volt együttműködő.

A GVH közölte: az említett két cég – bár a vizsgálat során elismerte a jogsértést – az eljárás jogszerűségét vitatva utólag megtámadta a hatósági döntést a bíróságon, ezzel világossá tette, hogy valójában már az eljárás során sem volt együttműködő.

Emlékeztettek, hogy a GVH március elején állapította meg, hogy két vállalkozáscsoport jogsértő módon próbálta felosztani a budapesti menetrendszerinti hajójáratok üzemeltetésére kiírt BKV-tendert.

A vizsgálat során a vállalkozások mindegyike úgynevezett engedékenységi kérelemmel élt, vagyis a jogsértést elismerve, önként feltárta a kartellben való részvételét a versenyhatóság felé.

A GVH versenytanácsa tavaszi határozatában erre tekintettel mintegy harmadával csökkentett, 6,5 milliós bírságot szabott ki az érintett cégekre.

A döntést követően azonban a kartellben résztvevő egyik vállalatcsoport – a beismerése, illetve a kartell saját maga által feltárt körülményei dacára – keresetet indított a döntéssel szemben, teljes egészében vitatva az eljárás jogszerűségét.

A GVH határozataival szembeni jogorvoslat lehetőségét a versenytörvény minden esetben – így még a kartellezést elismerő cégek számára is – garantálja, hiszen a közigazgatási döntések kontrollja fontos jogbiztonsági kritérium.

A vállalkozások által benyújtott keresetlevélből ugyanakkor ebben az esetben egyértelművé vált, hogy mégsem teljesülnek az önfeladásuk miatt kapott hatósági bírságkedvezmény feltételei.

A jogszabály ugyanis a kedvezményhez teljes mértékű, jóhiszemű és folyamatos együttműködést követel meg a vállalkozásoktól. Ezt nem csupán a hazai, hanem az európai uniós versenyjogi joggyakorlat (és az uniós bíróságok ítélkezési gyakorlata) is egyértelműen megerősíti – tették hozzá.

A GVH versenytanácsa ezért a jogszabályi előírásoknak megfelelően módosította márciusi döntését: a bírságcsökkentést visszavonva, a teljes bírságot kiszabta az érintett vállalkozáscsoport két tagjára, a Rubin Group Kft.-re és a DUNA-WESER Kft.-re. A két cégre kiszabott bírság ezzel együttesen 6,5 millióról 10 millió forintra emelkedett – jelezték.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Hírek

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás