Kezdőlap Tőzsde Felülteljesített és új csúcson zárt a tőzsde
No menu items!

Felülteljesített és új csúcson zárt a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 331,11 pontos, 0,57 százalékos emelkedéssel, 58 020,37 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 26,2 milliárd forint volt, a vezető részvények többnyire erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Sághy Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a BÉT a Magyar Telekom teljesítményének köszönhetően felülteljesített nemzetközi viszonylatban. A szektort érintő különadók megszűnéséről szóló hírek adtak lendületet a részvénynek – idézte fel.

A tőzsde honlapján megtalálható közlemény szerint a távközlési cég 123 milliárd forintot fektet be vezetékes- és mobil hálózatfejlesztésbe a 2024-2027 közötti időszakban. A társaság vállalja, hogy 1 millió háztartást lefedő gigabitképes sávszélességet biztosító vezetékes hálózatot építi ki 4 év alatt, így 2027 végére 4,5 millió felhasználó számára teszi elérhetővé az infrastruktúrát. Emellett 2026-ra 99 százalékra növeli az országos 5G lakosságszám arányos kültéri lefedettséget.

Az elemző szerint a Richter papírok jobban is teljesíthettek volna, hiszen a nap folyamán a gyógyszeripari céget érintő kedvező hírek jelentek meg. Emlékeztetett arra, hogy az európai gyógyszerügynökség pozitív véleményt adott ki a vállalat egyik nőgyógyászati készítményéről.

A hangulat az európai tőzsdéken általánosan kedvező volt pénteken, amit Sághy Balázs azzal magyarázott, hogy az Európai Központi Bank a várakozások szerint leáll a további kamatemelésekkel.

A Mol 34 forinttal, 1,25 százalékkal 2762 forintra erősödött, 5,4 milliárd forintos forgalomban.

z OTP-részvények ára 15 forinttal, 0,10 százalékkal 14 695 forintra nőtt és ezzel beállította éves csúcsát, forgalma 12,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 50,0 forinttal, 10,53 százalékkal szintén éves csúcsot jelentő szintre, 525 forintra emelkedett, forgalma 2,1 milliárd forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,43 százalékkal 9200 forintra csökkent, a részvények forgalma 4,5 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4782,62 ponton zárt pénteken, ez 28,29 pontos, 0,59 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

 

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

Kovács Árpád: a jó vezető egyensúlyt teremt a gyors reakció és a stratégiai gondolkodás között

Az Üzlet portálon idén először hirdettük meg azt a...

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.
Hirdetés

Hírek

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva

Októberben a kártyabirtokosok 14 százalékkal többet költöttek SZÉP-kártyáikról

A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja, amely októberben a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a kártyabirtokosok összesen 36,3 milliárd forintot használtak fel kártyáikról, ami több mint 14 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Emirates -Emirates Asia Pass – több úti cél egyetlen repjeggyel

Az Emirates egy új utazási lehetőséget mutat be a Délkelet-Ázsia iránt érdeklődő magyar utazóknak.

KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg

A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és gépjárműalkatrész-üzletek volumene 3,1 százalékkal nőtt

Egyhangúlag szavazott az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa novemberben

Az iparcikkek ára ugyanakkor nem változott érdemben, az élelmiszerárak pedig az elmúlt hónapok során még csökkentek is, a beérkező inflációs adat pedig összhangban alakult a szeptemberi Inflációs jelentés előrejelzésének alappályájával - írták.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.