Kezdőlap Tőzsde BÉT - Csökkenés várható a nyitásban
No menu items!

BÉT – Csökkenés várható a nyitásban

Csökkenéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint. A BUX 203,42 pontos, 0,36 százalékos csökkenéssel 55 887,95 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 6,1 milliárd forint volt.

Árokszállási Zoltán keddi előrejelzésében kiemelte, kedden reggel a határidős indexek kismértékű, de nagyrészt negatív elmozdulást mutatnak, miközben az ázsiai indexek vegyesen teljesítenek, így a hazai börze kisebb mínuszban nyithat.

A HSBC követni kezdte az OTP papírjait. Az ajánlás vétel, a célárfolyam pedig 23 150 forint részvényenként. Ez a célárfolyam a Bloomberg elemzői konszenzusánál, ami 18 ezer forint körül található részvényenként, számottevően magasabb – hívta fel a figyelmet.

Kifejtette, a vezető részvények közül hétfőn egyedül a Mol tudott emelkedni 40 forinttal, 1,47 százalékkal 2770 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 190 forinttal, 1,38 százalékkal 13 580 forintra csökkent, forgalmuk 2,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 7,0 forinttal, 1,15 százalékkal 600 forintra esett, forgalma 155,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,53 százalékkal 8500 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A székelyföldi gazdák mindig számíthatnak a kormány segítségére

Történjen bármi, számunkra alapvetés, hogy minden magyar felelős minden magyarért, mi ennek szellemében cselekszünk és segítünk a parajdi bányakatasztrófa miatt nehéz helyzetbe került gazdáknak is – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, pénteken, Alsósófalván.

Pszichológiai manipulációval csalják csapdába a felhasználókat

Pszichológiai manipulációval (social engineering) csalják csapdába a kiberbűnözők a felhasználókat adatszerzés céljából, az ESET legújabb kiberfenyegetettségi jelentése szerint például robbanásszerűen terjed a hamis hibaüzenetekkel támadó ClickFix kártevő, amely az adathalászat után a második leggyakoribb módszer a megtévesztésre, és az összes blokkolt kibertámadás csaknem 8 százalékát teszi ki.

Már több mint 10 millió turista érkezett az országba

Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10 milliót, már most Magyarország népességét meghaladó vendégforgalmat bonyolított a turisztikai szektor.

Magyarország a GDP mintegy 5 százalékát fordítja a családok támogatására

A kormány számára a magyar családok támogatása az első, ennek érdekében Európa legbőkezűbb családtámogatási rendszerét hozta létre, amelyet 2025-ben és 2026-ban is tovább bővít. Az eddigi családpolitikai intézkedéseknek köszönhetően 200 ezerrel több magyar gyermek született ahhoz képest, mintha a 2010 előtti negatív trendek folytatódtak volna.
Hirdetés

Hírek

Júniusban 4 millió 679 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma

2025 júniusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 679 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 212 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalék volt

Csökkent a meghirdetett állások száma a második negyedévben

Minden vármegyében és Budapesten is kevesebb álláslehetőséget hirdettek meg a vállalatok az idén a második negyedévben, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Erősödött csütörtök estére a forint

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Pozitív kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult csütörtökön a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.