Kezdőlap Portré A szekszárdi pincészet, amely saját pezsgővel robbantott a piacon

A szekszárdi pincészet, amely saját pezsgővel robbantott a piacon

Az újítókedv sikerét mutatja, hogy a Mészáros Pál Borászat, a tavaly kifejlesztett pezsgőjével a hazai mellett a külföldi piacokat is sikeresen vette be. Mészáros Péter a Mészáros Pál Borászat negyedik generációt képviselő tagja ezzel kapcsolatban kiemeli: a tradíció megőrzése fontos, de a továbblépéshez, a fiatalabb generáció megnyeréséhez, elengedhetetlen az innováció. 

– Kifejezetten jónak tartjuk az idei évjáratot, mert szerencsére csapadékosabb volt a nyár, mint a mostanában megszokottak, és ez jót tett a fehér boroknak, a roséknak és a vörösöknek is. Szép, illatos borok születtek, jó savakkal. Köszönhetően annak is, hogy száraz, meleg ősz következett, ami előnyös volt a kék szőlőknek, ezért testes, gyümölcsös vörösborok készültek. Összességében jó évjáratunk volt, elégedettek vagyunk a minőséggel – fejtette ki Mészáros Péter a szekszárdi Mészáros Pince vezetője. Hozzátéve: kétségtelen, hogy kevesebb volt a termés, mint amennyi szokott, és a sok csapadék miatt nagyon oda kellett figyelni a növényvédelemre. De, aki jól művelte a szőlőt, annak azért szép termése lett, jó borok tudtak készülni.

– Milyen hatása van annak, hogy novemberben a kormány megszüntette a borok reprezentációs adóját abban az esetben, ha a bort közvetlenül a termelőtől vásárolják a cégek, ajándékozás céljára?

– Az a tapasztalatunk, hogy megélénkült a kereslet, sok cég szeretne nálunk bort vásárolni, egészen pontosan dupla annyi cég jelentkezett, mint korábban. Ezért jó dolognak tartjuk ezt a keresletélénkítő kormányrendeletet, és jó lenne, ha így is maradna.

– Milyen új fogyasztási trendeket tapasztalnak?

– Szekszárdról továbbra is a vörösborokat keresik, a prémium vörösborokat, valamint a klasszikus vörösborokat. De kiegyenlített a fehérborok és a rosék, a pezsgők iránti kereslet is, a saját számaink alapján azt mondhatom, hogy egyenletes a fogyasztás. A pezsgő ebből a szempontból kivételnek számít, mert ennek a karácsonyi és a szilveszteri időszakban látványosan megugrik a kereslete. Ez mindig is egy ünnepi ital volt, amivel koccintanak az emberek, de azt is látjuk, hogy trendi lett nyáron is pezsgőt inni. Annak köszönhető az ilyenkor megélénkülő kereslet, hogy a nagy melegben jólesik egy pohár pezsgő, a grillezéshez, a kerti partikhoz már egyre többször nyitnak fel egy palackot.

– A Mészáros Pál Borászat tavaly egy, azóta rendkívül sikeressé vált pezsgővel jelent meg a piacon. Honnan jött az ötlet?

– Tavaly a nyár elején jelentünk meg azzal a szénsavban gazdag, Bianco Secco Chardonnay-val, ami egy igazi Prosecco jellegű ital. A korábbi olaszországi úti élményeim alapján határoztam el, hogy Szakszárdon is meghonosítunk egy olyan szénsavakban gazdag italt, amiért több alkalommal is a Prosecco vidékére utaztam, hogy megtanuljam a legújabb technológiával készülő pezsgőkészítés titkait. A szó szoros értelmében titkosított mesterfogások gyakorlatba ültetéséhez pedig speciális berendezéseket is telepítettünk Szekszárdra. Az, hogy rögtön a pezsgő magyarországi sikere után már külföldről is komoly érdeklődés mutatkozott a Prosecco jellegű száraz ital iránt, azt mutatja, hogy nem szabad megijedni az újítástól, mert ha az sikeres, akkor még újabb piacokat is szerezhetünk magunknak.

– Van-e valamilyen korosztályi megoszlás a pezsgőfogyasztásban?

– Azt látjuk, hogy a fiatalok nagyon nyitottak a pezsgő, a szénsavas borok iránt, míg a középgenerációk és az idősebbek maradnak a tradicionális boroknál. Ők azok, akik vörösborból a kadarkát, a kékfrankost, a bikavért fogyasztják. De a mi időnkben is így volt: mi is az Irsaival kezdtük el az ismerkedést a borok világával, és meg kell érnie az embernek a komolyabb borokhoz.

– Hogyan alakul az export?

– Több európai piacot is sikerült meghódítanunk: rendszeresen szállítunk Svájcba, Németországba, Lengyelországba, az ünnepek kapcsán is volt erős érdeklődés a boraink iránt ezeken a piacokon. De nekünk változatlanul a magyar piac a legerősebb.

É.M.Z.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A rendelet tervezete már megszületett – a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról

Elkészült a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló kormányrendelet tervezete - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szerdán.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

UNITRAVEL: kártalanítás később, de az igény már beadható

A Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint...

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.
Hirdetés

Hírek

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.