Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde A nemzetközi hangulatot követte a BUX
No menu items!

A nemzetközi hangulatot követte a BUX

Fotó: Bódi Ágnes

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 551,88 pontos, 0,88 százalékos emelkedéssel, 63 571,82 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 14,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest. Árokszállási Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, csütörtökön délután jól alakult a hangulat a nemzetközi tőzsdéken, ennek hatására emelkedett a BUX is.

Hozzátette, a magyar piacot az OTP és a Magyar Telekom árfolyamának emelkedése húzta. Kifejezetten magyar vállalati hír nem volt, így ezek a részvények is a nemzetközi hangulattal együtt mozogtak.
A Mol 8 forinttal, 0,29 százalékkal 2810 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 305 forinttal, 1,83 százalékkal 17 015 forintra nőtt, forgalmuk 10,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 12 forinttal, 1,62 százalékkal 751 forintra emelkedett, forgalma 633,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,38 százalékkal 9115 forintra csökkent, a részvények forgalma 872,9 millió forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 5577,29 ponton zárt csütörtökön, ez 47,64 pontos, 0,86 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hszi Csin-ping magyarországi látogatása a nagyhatalmaknak is szól

Budapesten Hszi több beruházást ígért a közlekedés és az energia területén, beleértve a főváros központját a repülőtérrel összekötő nagysebességű vasútvonal megépítését.

A villany vezérelte tüzes ló. Ford Mustang Mach-E Premium RWD teszt

A Mach-E áramvonalas külseje kifejezetten mutatós, az ikonikus Whisper Blue fényezéssel pedig még izgalmasabbá teszi.

Már él az automatikus napi átutalási limit az OTP-nél

Sok OTP-ügyfél most, az internet- vagy mobilbanki belépésénél szembesül...

Erre vigyázzunk a külföldi pénzfelvételnél

Ha a bankkártya elveszik vagy elakad egy ATM-ben, azonnal le kell tiltani. Ezt az adott bank honlapján található letiltási számok segítségével tehetjük meg.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Már él az automatikus napi átutalási limit az OTP-nél

Sok OTP-ügyfél most, az internet- vagy mobilbanki belépésénél szembesül azzal az üzenettel, hogy május 8-tól a pénzintézet biztonsági okokból automatikus napi limitösszeget vezetett be...

Erre vigyázzunk a külföldi pénzfelvételnél

Ha a bankkártya elveszik vagy elakad egy ATM-ben, azonnal le kell tiltani. Ezt az adott bank honlapján található letiltási számok segítségével tehetjük meg.

Távozik posztjáról a Pénztárszövetség elnöke

A döntésre azután került sor, hogy az őt delegáló OTP Nyugdíjpénztárnál február végén megszűnt a szakember vezetői megbízatása.

Meghaladta a várakozásokat az OTP adózás utáni nyeresége az első negyedévben

Az OTP összesítésében készült eredménykonszenzus szerint az elemzők alacsonyabb, átlagosan 221,645 milliárd forint eredményt valószínűsítettek az idei első három hónapra.