Kezdőlap Fókuszban Szijjártó: a világgazdaság súlypontja nyugatról keleti irányba tolódott el
No menu items!

Szijjártó: a világgazdaság súlypontja nyugatról keleti irányba tolódott el

Az Európai Uniónak nagy szüksége van a keleti beruházásokra és a keleti irányú kereskedelemre is, ha a közösség akadályokat gördít ezek elé, akkor még tovább fog veszíteni a globális gazdasági súlyából – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Brüsszelben.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az EU-indiai-csendes-óceáni miniszteri fórumot követő sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy az utóbbi évek során teljességgel új realitás jött létre a világrendben, a krízisek nyomán új korszak kezdődött, amelyben a világgazdaság súlypontja nyugatról keleti irányba tolódott el.

Ezt mutatja az is, hogy míg korábban a globális beruházások 70-80 százalékát nyugati tőkéből finanszírozták, és a maradék 20-30 százalékot keletiből, addig mára ez az arány megfordult. A keleti és a nyugati vállalatok mára minden eddiginél szorosabban függenek egymástól. “Persze, ezt egyesek negatív jelenségként írják le. Én azt gondolom, hogy ez egy jó, ez pozitív jelenség” – mondta. “Nagyon fontos az, hogy ebben az új időszakban, ebben az új korszakban Európa jól találja el a választ, mert ha rossz választ ad erre az új realitásra, akkor a jelenleginél is sokkal súlyosabb problémákat tud magának okozni gazdaságilag” – tette hozzá.

Kiemelte, hogy jelenleg a realista és az ideológiai megközelítés küzd egymással, és az utóbbi támogatói a keleti és a nyugati gazdaság szétválasztásán dolgoznak, ami azonban szavai szerint teljesen ellentétes lenne az európai érdekekkel. “Ez a megközelítés küzd a valósággal, a valósággal akar szembe menni. De van egy realista megközelítés is, amely két lábbal áll a földön, a valóságot veszi alapul, s azt mondja, hogy minden eddiginél szorosabb kelet-nyugati gazdasági együttműködésre van szükség” – közölte.

Szijjártó Péter szerint ma Európának nagy szüksége van a keleti beruházásokra, valamint a keleti irányú kereskedelemre, különös tekintettel arra, hogy az ázsiai beszállítók nélkül nem lenne lehetséges az elektromos átállás a kulcsfontosságú szektornak számító autóiparban. “Ha Európa elbarikádozza magát a keleti beruházásoktól, akadályokat gördít a keleti kereskedelem elé, akkor még tovább fog veszíteni az Európai Unió a gazdasági súlyából” – figyelmeztetett, emlékeztetve, hogy Kína mára megelőzte a kontinenst a bruttó hazai termék (GDP) rangsorában.

Megerősítette, hogy a kormány az idei magyar soros EU-elnökség idején lépéseket kíván tenni a konnektivitás, az összeköttetések irányába, ezért fel szeretnék gyorsítani a szabadkereskedelmi tárgyalásokat a délkelet-ázsiai államokkal, Indonéziával, Malajziával, Thaifölddel és a Fülöp-szigetekkel.

Tájékoztatása szerint a Regionális Átfogó Gazdasági Partnerség (RCEP) országai a globális GDP mintegy 29 százalékát adják. Az elmúlt tíz évben mintegy 75 százalékkal bővült a kereskedelmi forgalom Magyarország és a délkelet-ázsiai országok között, a térségből érkező beruházások pedig segítik a hazai gazdaságnak a dimenzióváltását, és garantálják a növekedési pálya fenntartását.

“Magyarország a bizonyíték arra, hogy a kelet-nyugati együttműködésből igenis lehet nagyon komoly előnyöket kihozni” – összegzett.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Rekordot döntött a zöldítés Bécsben

Bécsben 2020 és 2025 közott a "Raus-aus-dem Asphalt" (Le az aszfalttal! ) elnevezésű zöldváros-fejlesztési program keretében összesen 344 projekt valósult meg mind a 23 kerületben.

A patikák érvényesítik az önkéntes árkorlátozást

A Magyar Gyógyszerészi Kamara bejelentette, hogy a patikák is érvényesítik a gyógyszergyártók és a nagykereskedők önkéntes árkorlátozását, így a gyógyszertárak is saját 2024. december 31-i listaáraikon, vagy annál olcsóbban értékesítik az érintett készítményeket

Kerül a Wizzair a Közel-keleti feszültség miatt

Az Abu-Dzabiba és Dubajba tartó egyes járatok esetében az...

Régész színház kulisszái, Csodapatika, kódfejtős nyomozás, retro buszozás…

Nem lehetetlen küldetés mindebből a lehető legtöbb élményt begyűjteni, ugyanis a kiállítóterek jelentős része a történelmi belvároson belül pár percnyi sétával elérhető. Rendkívüli programokkal készülünk a kultúra esti kalandorai számára! Mindeközben a Skanzenben a Tűzzel-Vassal Fesztiválon találkoznak az ország késkészítő és kovács mesterei és a népi kultúra kedvelői.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött a zöldítés Bécsben

Bécsben 2020 és 2025 közott a "Raus-aus-dem Asphalt" (Le az aszfalttal! ) elnevezésű zöldváros-fejlesztési program keretében összesen 344 projekt valósult meg mind a 23 kerületben.

A patikák érvényesítik az önkéntes árkorlátozást

A Magyar Gyógyszerészi Kamara bejelentette, hogy a patikák is érvényesítik a gyógyszergyártók és a nagykereskedők önkéntes árkorlátozását, így a gyógyszertárak is saját 2024. december 31-i listaáraikon, vagy annál olcsóbban értékesítik az érintett készítményeket

Kerül a Wizzair a Közel-keleti feszültség miatt

Az Abu-Dzabiba és Dubajba tartó egyes járatok esetében az...

Nagyszabású fejlesztés kezdődött a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzetben

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság elindította a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet kiemelt víz- és élőhelyrekonstrukciós projektjét, amelyet 400 millió forintos uniós támogatással valósít meg. A fejlesztés célja az árvizek pusztító hatásainak csökkentése, valamint az aszály elleni védekezés megerősítése

A járulékbevallások bizonyos esetekben hétfőig is beadhatók

A májusra vonatkozó járulékbevallásokat nem minden érintettnek kell beadnia csütörtökig, bizonyos esetekben hétfőig is ráérnek a gazdálkodók.

A BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet, jövőre elektromos kerékpárok is jönnek

Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), jövőre a jelenleginél nagyobb területen elektromos rásegítésű kerékpárokkal bővül a szolgáltatás

Új szereplő jöhet a BÉT-en

Tőzsdére készül a német bérlakáspiacon aktív Available Zrt. A társaság 2025 végén jelenne meg a Budapesti Értéktőzsde Xtend platformján, majd a bevezetést követően Standard kategória lenne a cél. A cég Kelet-Németországban vásárol társasházakat a meglévő bérlőkkel együtt, és euróban fizetett, negyedéves osztalékot kínál befektetőinek

Így járatták csúcsra magukat a világ legnagyobb cégei. Defenzívában az európaiak.

Fotó:Freepik A világ 100 legnagyobb vállalatának piaci értéke 7%-kal, összesen...
Hirdetés

Gazdaság

4,5 milliárd forint gyermektartásdíjat előlegezett meg az állam az elmúlt években

Az elmúlt három évben több mint 20 ezer gyermek részére összesen 4,5 milliárd forint értékben előlegezte meg az állam azokat a tartásdíjakat, amelyeket a különélő szülő nem fizetett meg

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett