Kezdőlap Agrárvilág Nemzeti kincsünk a hazai vadállomány
No menu items!

Nemzeti kincsünk a hazai vadállomány

Fotó: Pelsőczy Csaba

A természeti erőforrások védelme és a velük való bölcs gazdálkodás a követendő elv. Csak így biztosítható ugyanis, hogy hosszú távon megmaradjon Magyarország gazdag, értékes természeti környezete és biodiverzitása – mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön, Budapesten, a FEHOVA megnyitóján.

A tárcavezető  a rendezvényen hangsúlyozta, elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a magyarországi erdők állapota tovább javuljon, területük bővüljön, a fenntartásukat végző vállalkozások pedig versenyképesek legyenek. Hozzátette, a Közös Agrárpolitika vidékfejlesztési pilléréből 11 százalékban részesedik az erdőgazdálkodás, amely csaknem 80 százaléka közvetlenül zöld célokra fordítható. Ezek a források pedig hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a fával borított területek aránya 22 százalékról 27 százalékra emelkedjen. Így az előző uniós elszámolási ciklushoz képest majdnem háromszoros, összesen mintegy 310 milliárd forint pályázati támogatás jut a hazai erdőkre 2027-ig.

Nagy István kiemelte, mindannyian büszkék lehetünk a vadállományunkra, amelyre szerénytelenség nélkül mondhatjuk, hogy nemzeti kincsünk. Ezzel az örökséggel pedig felelősen kell gazdálkodnunk, hogy megőrizzük a jövő generációi számára. Jobb minőségű vadállomány kialakítására kell törekedni, olyan optimális létszámra, ami megteremti a vadgazdálkodási ágazat összhangját a mező- és erdőgazdálkodással. Az agrárminiszter a 2022/2023-as vadgazdálkodási évről azt mondta, az ágazat több mint 3 milliárd forintos eredményt realizált.  Ebben az időszakban 1449 vadászterületen mintegy 450 ezer mezei nyulat és fácánt hasznosítottunk, valamint 345 ezer nagyvadat.

A miniszter kitért arra is, hogy az egyedülálló vadállományunknak köszönhetően hazánkban csaknem 50 vállalkozás foglalkozik vadhús-feldolgozással. A feldolgozott 3 500 tonna vadhús mintegy 90 százalékát exportáljuk. A legfontosabb felvevőpiacunk Németország és Olaszország. A vadhús amellett, hogy különleges ízélményt biztosít, élettani szempontból is számos jótékony tulajdonsággal bír. Nagy István felhívta a figyelmet arra is, hogy az agrártárca olasz mintára vizsgálja a műhús gyártásának és forgalmazásának betiltási lehetőségét.

A tárcavezető hozzáfűzte, hogy erdeinkre, vizeinkre is kiemelt figyelmet kell fordítanunk, éppen ezért az idei év jelentős eseménye lesz a Nemzeti Horgászturisztikai Stratégia elfogadása.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás