Kezdőlap Fogyasztóvédelem Lakásbiztosítást váltott? Erre még figyelnie kell!
No menu items!

Lakásbiztosítást váltott? Erre még figyelnie kell!

A magyarok közel fele nem tudja mire terjed ki a lakásbiztosítása AzÜzlet.hu

Nem dőlhet hátra az a több százezer ügyfél, aki leváltotta márciusban az addigi lakásbiztosítását. Nem biztos ugyanis, hogy mindenkinek érvényes a felmondása, akinek pedig véletlenül két biztosítónál is lett így szerződése, az mindkét cégnek fizethet. Az is lecserélheti viszont még a biztosítását, aki lemaradt a váltási kampányról – derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.

Csaknem félmillió lakásbiztosítási szerződés mozdult meg a 2024. márciusi kampányban. Az előzetes adatok szerint csaknem 100 ezer új lakásbiztosítási szerződést kötöttek, 188 ezren váltottak biztosítót, és 176 ezren dolgoztatták át a szerződésüket a saját biztosítójuknál. Előfordulhatnak azonban kellemetlen meglepetések is, ha valaki nem elég körültekintően bonyolította le a biztosítóváltást. Azt, hogy hány szerződéssel lehetnek gondok, még a Bank360.huBank360.hu (MNB) sem tudják, de elvárják, hogy a biztosítók körültekintően kezeljék a panaszokat, és ha lehet, elkerüljék a jogvitákat. A Bank360.hu szakértői összegyűjtötték a legjellemzőbb lehetséges problémákat és eseteket.

1. Érvénytelen volt a felmondás

Az érintettek 40 százaléka az utolsó hétre hagyta a váltást, sokan az utolsó napokban küldték csak el a felmondásukat. Csakhogy a felmondás érvénytelen, ha április 2-át követően érkezett be a biztosítóhoz. A nagyon kapkodók is rosszul járhattak, mert ugyancsak érvénytelen az a felmondás, amelyik március 1-je előtt érkezett be.

A felmondásnak igazodnia kell a felmondandó szerződésben rögzített alakisági szabályokhoz, így nagy valószínűséggel csak írásban megtett módon érvényes, és a biztosítási törvény által meghatározott rendes felmondási szabályok szerint 30 napos felmondási időt kell tartalmaznia. Így nem érvényes, ha a felmondás például 15 napra szól – közölte a Bank360.hu-val a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Fontos továbbá hangsúlyozni, hogy a felmondások esetében a beérkezés időpontja számít nem pedig a küldés időpontja. Tehát az április 2-án késő este e-mailben küldött felmondás még rendben lehet, azonban az ugyanezen a napon postai úton feladott felmondás már nem lesz elfogadható, mert várhatóan legjobb esetben is csak másnap érkezett meg.

2. Van még lehetőség az idén váltani

Fontos tudni, hogy azoknak is van még lehetőségük a váltásra, akik lemaradtak a rendkívüli felmondás határidejéről. Érdemes tehát akár most is új díjat kalkulálni, hiszen a márciusi kampány egy hónapjától függetlenül a lakásbiztosításokat a biztosítási évforduló alkalmával is fel lehet mondani – vagy meghosszabbítani. Tehát abban az esetben, ha még nem járt le az újabb egy év, és az ügyfél a kampány során sem élt a lehetőséggel, akkor idén még biztosan tud váltani. Ebben az esetben viszont a biztosítót legalább 30 nappal korábban értesíteni kell a váltási szándékról.

Továbbá még az évforduló előtt lehetőség van a meglévő lakásbiztosítást minősített fogyasztóbarát otthonbiztosításra (MFO) váltani, ha ugyanannál a biztosítónál van mindkét termék.

3. Két biztosítónál is lehet lakásbiztosítás egyszerre

Aki nem megfelelően mondta fel a biztosítását, de közben kötött egy újat, olyan helyzetben találhatja magát, hogy két lakásbiztosítása is él párhuzamosan. Önmagában az a tény, hogy egy ingatlanra két érvényes lakásbiztosítása is van valakinek, nem jelent problémát, hiszen ezt jogszabály nem tiltja. Ha ez figyelmetlenségből – például elmulasztott vagy nem megfelelő felmondás miatt – alakult ki, akkor adódhatnak kellemetlenségek. Ilyen esetben ugyanis jogosan követelhetik mindkét szerződés díját a kockázatban álló lakásbiztosítók, annak ellenére, hogy esetleg az ügyfél nem számol ezzel.

Fontos megjegyezni, hogy a két érvényes szerződés nem vezethet a káron szerzéshez, tehát egy adott kár csak egyszer fizethető ki. Ugyanakkor ha valaki így járt, annak érdemes tudnia, hogy a biztosítási szerződés létrejöttéről szóló tájékoztató kézhezvétele utáni 14 napon belül a szerződés indoklás nélkül is felmondható.

4. A díjhátralékot rendezni kell 

Lehetnek olyan ügyfelek, akik hűségidőt vállaltak az alacsonyabb biztosítási díjért cserébe, vagy nem rendezték még a biztosítási díjukat a felmondás napjáig. Ők azzal szembesülhetnek, hogy hiába váltottak, a régi biztosító is követeli az elmaradt befizetéseket. A díjhátralék léte nem volt akadálya a szerződés felmondásának a kampányban, ugyanakkor ilyen esetben a biztosítónak a felmondásos megszűnés időpontjáig bírósági úton is kikényszeríthető követelése maradt a kockázatvállalásával érintett időszakra eső díjra/díjrészletre – figyelmeztet a pénzügyi felügyelet. Ezért az tekinthető jó megoldásnak, ha az ügyfél a felmondott szerződése megszűnéséig a biztosítónak járó díjrészt a felmondást követően kifizeti. Ha a szerződő díjkedvezményért cserébe hűségidőt vállalt és a szerződést idő előtt felmondta, a biztosító akár a hűségkedvezmény (tartamengedmény) teljes összegét visszakövetelheti – közölte az MNB.

5. Vissza is járhat pénz

Annak viszont, aki többet fizetett be a biztosítónak, visszajár a maradék biztosítási díj. A régi biztosítót ugyanis csak addig a napig járó biztosítási díj illeti meg, amíg a kockázatviselése tartott. Akik szerződésük alapján esetleg hosszabb időszakra (akár az egész évre) előre kifizették lakásbiztosítási díjukat, azok a felmondási idő lejárta utáni részt visszakapják, illetve visszakövetelhetik – hívja fel a figyelmet a Bank360.hu.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét visszavonta.

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.
Hirdetés

Hírek

A jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét visszavonta.

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.

Majd júliusban jön a magyar dinnye, késik a dinnyeszezon

A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz komoly fejtörést okozott a gazdálkodóknak.

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.

Mennyit kereshetnek a diákmunkások?

Az idei nyári szezonban a diákmunkások órabére átlagosan bruttó 2000 forint körül alakul, de a legjobban fizető pozíciókban 3000 forintot meghaladó órabér is elérhető a Mind-Diák Szövetkezet friss adatai szerint.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,