Kezdőlap Cégvilág A Lidl a menhelyi kisállatokat is eteti - kilenc tonna állateledel -...
No menu items!

A Lidl a menhelyi kisállatokat is eteti – kilenc tonna állateledel – Telitálka kampány

Több mint kilenc tonna, mintegy ötmillió forint értékű állateledellel támogatja a menhelyi kisállatok ellátását a Lidl Magyarország Telitálka kampányával. A kampány célja a felelős állattartásra való figyelemfelhívás és a nehéz sorsú állatok élelmezéséhez való hozzájárulás.

A vásárlói segítséggel zajló kezdeményezés révén ezúttal is a NOÉ Állatotthon Alapítványt és a REX Kutyaotthon Alapítványt támogatja az áruházlánc, amely elkötelezett a társadalmi ügyek, így többek között az elesett sorsú állatok támogatása mellett is, ennek kapcsán hívták életre 2016-ban Telitálka elnevezésű adománygyűjtő kampányukat.

A diszkontlánc Facebook-oldalán indította a kezdeményezést ezúttal a Társállatok Világnapja alkalmából. A platformra olyan, a felelős állattartással kapcsolatos kérdések kerültek ki, amelyekre kommentekben tudtak az érdeklődők válaszolni, és minden helyes válasz 500 vagy 1000 forint értékű virtuális állateledel-adományt ért.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A hitelfelvételhez online is kérhető keresetkimutatás – Az ÜPO-szolgáltatás Ügyfélkapu+- vagy DÁP-hozzáféréssel érhető el

Az ÜPO-szolgáltatás Ügyfélkapu+- vagy DÁP-hozzáféréssel érhető el, bejelentkezés után a További ügyintézési lehetőségek/ Keresetkimutatás lekérdezése menüpontban.

Egy felmérés szerint magyar kkv-k adózási és adminisztrációs könnyítéseket sürgetnek

A 600 cég részvételével készített felmérésben a leggyakoribb javaslatok közé tartozik a szociális hozzájárulási adó átmeneti kedvezménye új HR, pénzügyi vagy marketing munkakörök bevezetésekor, mentorprogram indítása a pénzügyi tudatosság, digitalizáció és külpiacra lépés támogatására és az áfafinanszírozási terhek mérséklése, például a pénzforgalmi áfalimit emelésével

Balatoni Katalin: számunkra minden magyar oktatási intézmény kincs, amelyet óvni és erősíteni kell

A miniszterelnöki biztos ünnepélyes keretek között átadta az első külhoni magyar pedagógusigazolványt Burus-Siklódi Botondnak, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) elnökének.

Az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés

Az ipari termelés júliusi részletes adatait szeptember 12-én közli második becslése alapján a KSH.
Hirdetés

Hírek

Vállalati innovációs pályázatok indulnak 182 milliárd forint értékben a GINOP Pluszban

A második alprogramban az elérhető támogatás mértéke már 600 millió forinttól 1,2 milliárd forintig terjedhet.

Az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés

Az ipari termelés júliusi részletes adatait szeptember 12-én közli második becslése alapján a KSH.

Hankó Balázs elindította a Magyar Kultúra Nagykövetei programot

Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter bejelentette a Magyar Kultúra Nagykövetei program elindítását a Zeneakadémia 150 jubileumi eseménysorozatról rendezett pénteki sajtótájékoztatón Budapesten.

Fővárosi kormányhivatal: postai úton és hivatali kapun keresztül javasolt a kérelmek benyújtása a budapesti földhivatalhoz

Postai úton és hivatali kapun keresztül javasolt a kérelmek benyújtása a budapesti földhivatalhoz.

Csökkent a K&H Bank adózás utáni nyeresége az első fél évben

A K&H Bank adózás utáni nyeresége 50,2 milliárd forintra csökkent az első fél évben az egy évvel korábbi 66,9 milliárd forint után, a pénzintézet eredményét 31 milliárd forinttal rontották az időszakban elszámolt kormányzati intézkedések.

Varga Mihály: a jegybank a bizonytalan világgazdasági környezetben is őrzi a stabilitást

A külső körülmények szükségessé teszik azt a stabilitásorientált monetáris politikát, amelyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytat.
Hirdetés

Gazdaság

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.