Hirdetés
Kezdőlap Egészség-ügy HCEMM: szigorúság és remények az őssejtkutatásban
No menu items!

HCEMM: szigorúság és remények az őssejtkutatásban

A Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ (angol rövidítéssel HCEMM) kutatóinak új tanulmánya szerint az őssejtek terápiás használata folyamán még körültekintőbben kell eljárni, várhatóan éppen olyan szigorúan kell majd mérlegelni a hasznot a kockázattal szemben, mint sok más orvosi beavatkozás esetén.

A HCEMM közleményében olvasható, hogy a modern orvostudomány egyik leginkább fejlődő ága a regeneratív gyógyászat, amely olyan terápiákat és úttörő eljárásokat takar, amelyek segítségével a sérült vagy nem működő szöveteket és szerveket gyógyítani és pótolni lehet.

Különösen nagy reményekkel fordul a terület a különböző őssejtek felé, ugyanis ezek a sejtek a szervezet legtöbb sejtjével szemben nem “köteleződtek el” speciális szerepek mellett, viszont megőrzik osztódási képességüket, így pótolhatják a specializált sejteket.

Az őssejteknek számos típusa ismert, a felnőtt szervezetből nyert mezenchimális őssejtek laboratóriumi körülmények között fenntarthatók és szaporíthatók.

Ma főleg porcok, csontok pótlására, illetve esztétikai beavatkozások esetén a gyógyulás elősegítésére használják, de alkalmasak helyreállítani az olyan sérüléseket is, mint a szívizom- vagy a tüdőszövet hegesedése, vagy akár a gerincvelő sérülés – tették hozzá.

A HCEMM kutatóintézet kutatói – Pankotai Tibor és Veréb Zoltán – mezenchimális őssejteket vizsgáltak, amelyek több különféle kötőszövet létrehozásáért felelnek, és amelyeket gyakran alkalmaznak a ma használatos eljárásokban – közölték.

A kutatók munkája rámutat arra, hogy a vizsgált őssejtek örökítőanyaga a terápiás felhasználásuk folyamán gyakran károsodik: ebben szerepe van az életkornak, a gyulladt, beteg környezetnek, ahová a sejteket helyezik, és az “átprogramozásnak”, ami szükséges ahhoz, hogy az őssejt a kívánt sejttípusokat hozza létre.

A kár jelenlétét a kutatók számára a sejtek DNS-javító rendszerének működésbe lépése árulta el, a sejtek tehát igyekeznek megjavítani magukat, de ez a folyamat nem tökéletes, és a halmozódó hibák egy idő után akadályozzák az őssejteket abban, hogy a feladatukat megfelelően ellássák.

A tanulmány szerint súlyos esetben akár az is előfordulhat, hogy egy őssejt olyan, “gyári hibás” utánpótlással javítja ki a környezetében található sérült szöveteket, amelyek már magukban hordozzák a későbbi daganatos betegség magvait.  Mindez nem jelenti az őssejtterápiával kapcsolatos remények végét, és azt sem, hogy a már használt eljárások ne maradnának értékesek és hasznosak, viszont a kutatás rávilágít arra, hogy nem lehet majd megkerülni a kockázatok és a várható haszon szigorú elemzését, illetve a terápiás eljárások fejlesztését az adott betegség modellezésével.

“A legtöbb információnk az őssejtekről mindig ideális körülményekből származik, azonban a beteg, gyulladt szövetek máshogy viselkednek, így károsíthatják a sejtek DNS-ét” – áll a közleményben.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nyolc magyar energetikai beruházást támogat az EP szakbizottsága

Az új PCI-listán legfőképpen áramhálózati fejlesztések, valamint a hidrogéntermelést és a szén-dioxid szállítását lehetővé tevő projektek szerepelnek

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Újabb fejlesztések erősítik az Őrségi Nemzeti Park természetvédelmi őrszolgálatát

A tájegységi elérés növelése érdekében ismeretterjesztő újság kiadását is tervezik több számban a projekt megvalósítási időszaka alatt.

Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei

Az agrártámogatási rendszer számos eleme mind a közvetlen, mind pedig a fejlesztési támogatások vonatkozásában ezt szolgálja.
Hirdetés

Hírek

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új irányítási modell a 4iG csoportnál

Az összesen négy stratégiai üzletág önálló menedzsmentet és szervezeti kereteket, döntési kompetenciákat és felelősséget kap, miközben továbbra is illeszkednek a csoportszintű stratégiai célrendszerbe.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...