Hirdetés
Kezdőlap Agrárvilág Érték és Minőség Nagydíj Pályázat eredményhirdetése
No menu items!

Érték és Minőség Nagydíj Pályázat eredményhirdetése

A kihívásokkal tűzdelt időkben a magyar gazdáknak helyt kell állniuk, és ebben a közegben kell meghoznia a magyar kormánynak azokat a szakpolitikai intézkedéseket, amelyek elősegítik az ágazat megerősítését és fejlődési pályára állítják a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart – mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese, az Országházban megrendezett „Érték és Minőség Nagydíj Pályázat„ ünnepélyes eredményhirdetésén. 

Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, a pályázat fővédnöke köszöntőjében kiemelte, a pályázaton a valódi minőséget termelők között a legjobbak kaptak elismerést.

Idén hetedik alkalommal adták át az „Érték és Minőség Nagydíj Pályázat” kitüntetéseit. A védjegyhasználatot és a kitüntetést 32 pályázó, köztük egy határon túli vállalkozás érdemelte ki. Idén is a mezőgazdasághoz kötődő termékek alkották a legnépesebb díjazotti csoportot.

Az ünnepségen a nagydíjak mellett átadták az alapítók és a kiírók tanácsának külön elismeréseit is.

Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Életműdíját kapta Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, a pályázati rendszer fővédnöke, valamint Károlyi László, a LEGRAND Magyarország Villamos Rendszerek Zrt. vezérigazgatója, az ÉMIN kiírói tanács tagja.

Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Vállalkozási Nívódíjat a Nádudvari Élelmiszer Feldolgozó és Kereskedelmi Kft. érdemelte ki.

Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Innovációért Nívódíjat a Natur Gold Global Kft. kapta a Grana Antico termékcsalád megalkotásért.

Az Érték és Minőség Energiahatékonyságért és Környezetvédelemért Nívódíjat a Zalakarosi Családi, Élmény- és Gyógyfürdő Zrt. az Energetikai innováció a zalakarosi gyógyvíz felhasználásával megnevezésű pályázata kapta.

Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Digitalizációért Nívódíj idei tulajdonosa a Dtec Developments Kft. lett a TaxiDriver applikáció és szoftver című pályázatával.

Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Év Felfedezettje díjat a T-CAD Stúdió Bt. kapta.

Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Lokálpatrióta Különdíjat a Jó Hentes Kft. a Jó Hentes Gourmet Kalocsai Parasztkolbász termékcsaládért, valamint az Erdélyi Poultry Brasov Kft. a “Székely Csürke” friss és fagyasztott csirkehús pályázatával érdemelte ki.

Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Kommunikációért Nívódíját a TV2 Mokka és Tények című műsorainak szerkesztősége, az MTVA Hírigazgatósága, valamint a Mediaworks vármegyei lapjainak Központi Szerkesztősége érdemelte ki.

Az ünnepségen átadták a cégek, főhatóságok, civil szervetek elismeréseit is.

Az Érték és Minőség Nagydíj pályázatot 2024-ben hetedik alkalommal írta ki és valósította meg a DIAMOND Szervezőiroda Bt., az ExVA Vizsgáló és Tanúsító Kft., a FANNIZERO Kft., a Hajnal Húskombinát Kft., az INNOVA Észak-Alföld Regionális Fejlesztési és Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft., a LEGRAND Magyarország Villamos Rendszerek Zrt., a SZÁM-PONT Számítástechnikai Szolgáltató és Oktató Központ Kft., mint a pályázati rendszer kiírói tanácsa. (Agrárminisztérium/MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.