Hirdetés
Kezdőlap Francia kapcsolat Legrand: francia globális szerep magyar kreativitással
No menu items!

Legrand: francia globális szerep magyar kreativitással

 

Az elmúlt több, mint száz év alatt nagy utat járt be a Legrand és a Kontakta-Kontavill, hiszen a francia, illetve magyar családi vállalkozásként indult, a villanykapcsolók révén ismertté vált két cég története évtizedeken át párhuzamosan íródott. Egészen 1992-ig, amikor az időközben globális vállalattá fejlődött, az épületek villamos- és digitális adatátviteli infrastruktúráinak világszintű szakértőjévé is vált Legrand egy sikeres privatizáció keretében úgy integrálta magába szentesi leányvállalatát, hogy annak gyártási, valamint kutatás-fejlesztési tevékenységét egyaránt továbbfejlesztette.      

A holding formában működő Legrand Magyarország három fő tevékenysége a magyarországi értékesítés, a gyártás, és a regionális logisztika. Utóbbi folyamatos fejlődését jól mutatja, hogy miközben Magyarország mellett már a volt jugoszláv államok országait és Szlovákiát is a Budapest melletti logisztikai központból szolgálják ki, a következő években újabb piacokra is a magyar fővárosból indulnak majd útra a szállítmányok.

Eközben a gyártás és a kutatás-fejlesztés területén több mint 550 alkalmazottal dolgozó szentesi leányvállalat már Európa egyik fő gyártási és termékfejlesztési központjaként ismert az iparágban. Ezzel a Legrand magyar leányvállalata tökéletes példája a kiválóságnak és az alkalmazkodóképességnek, hiszen a privatizáció kezdeti célkitűzésén túl, hogy a villamossági berendezések terén magyarországi piacvezető legyen, mára már sokkal többről van szó. Az elmúlt harminc év során a szentesi leányvállalat gyártási, valamint kutatás-fejlesztési tevékenysége is olyan szintre jutott, hogy a Magyarországon kifejlesztett termékek már a Legrand Csoport globális értékesítési hálózatának sikeres darabjai. Így a szentesen, a német elektronikai szabvány szerint gyártott szerelvények, kapcsolók és dugaljak ma már Európa közel 15 országában vannak jelen “made in Hungary” eredetjelzéssel a boltok polcain.

A termék- és technológiafejlesztéssel foglalkozó, több mint 40 fős szentesi csapat nemcsak a termékek funkcionális, hanem dizájn megújításán is dolgozik. Munkájukat dicséri, hogy az év elején egy olyan, kifejezetten a németországi igényekhez igazodó, sikeres kapcsoló termékcsaládot alkottak meg, amelyből a német piac, az eredetileg tervezett mennyiség többszörösére tart igényt. Ami – mivel a gyártás a szentesi üzemben zajlik -, természetesen a magyar leányvállalat termelésének jelentős volumen növekedéséhez is hozzájárult.

Ez is szerepet játszik abban, hogy a rendkívül magas infláció, valamint az építőipar és az új lakás értékesítések drasztikus visszaeséséből eredő 2023-as megtorpanás után, a sikeres kereskedelmi tevékenység az új projektek bevezetésének eredményeként a Legrand Magyarország 2024-ben ismét növekedési pályára állt.

Ugyanakkor az, hogy a fő profilt, az épületvillamossági területet érintő visszaesés ellenére a 2023-as esztendő is eredményesen zárult, elsősorban annak köszönhető, hogy a Legrand ma már messze több, mint kapcsológyártó. Kínálatában az adatközpontoktól, a datacentereken át az elektromos autótöltőkig rendkívül széles profilú termékpaletta található meg. Ez utóbbi területeken pedig a Legrand Magyarország már 2023-ban is kétszámjegyű növekedést tudott elérni, miközben ez a kedvező trend 2024-ben is folytatódik.

Mindeközben a Legrand Magyarország életében meghatározó küldetésként jelenik meg a fenntarthatóság. Aminek egyik eleme a saját termeléshez és a termékek fenntarthatóságához kötődik, míg a másik, a vásárlók energiafelhasználásának optimalizálását biztosítja. Ehhez kapcsolódóan a Legrand nem csak azt vállalta, hogy termelése 2050-re karbonsemlegessé válik, hanem azt is, hogy ezt a célt már 2030-ra eléri. Ez egyaránt érinti a gyártási technológiákat és a termékek csomagolását is: így, miközben a csomagolásból fokozatosan kivezetik a le nem bomló műanyagokat, a környezeti fenntarthatóság jegyében a termékek és csomagolóanyagok súlyának csökkentése is a célok között szerepel. A fenntarthatóság iránti elköteleződés elismeréseként kapta meg a cég 2023-ban a legjobb CSR Hungary 2023 díjat Károlyi László vezérigazgató pedig Az év CSR vezetője elismerést 2023-ra illetve a A legjobb CSR programok díjat is.

Fogyasztói oldalon pedig kiemelt figyelmet fordítanak az energiahatékonyságot elősegítő termékek fejlesztésére és funkcionalitásának bővítésére. Így a Legrand, az energiafelhasználás mérésétől a távszabályozásig és az adatelemzésig teljeskörű, fejlett megoldásokat kínál a lakossági és az ipari szegmensben egyaránt.

A lakosság számára ilyenek például az okos otthonokban használt intelligens termosztátok, amelyek a valós igényeket követik, és redőnyvezérlők, amelyek automatikusan alkalmazkodnak a napszakhoz és évszakhoz. Ráadásul ezek a készülékek távolról is irányíthatók, vagyis még az sem szükséges, hogy a tulajdonos otthon tartózkodjon. Az ipari felhasználók számára pedig többek között azok az új generációs, zöld transzformátorok jelentenek előnyt, amelyek jelentős mértékben csökkentik az energiaátadás veszteségét. Az elektromos autótöltéshez kapcsolódó innováció pedig mind a cégek, mind az otthoni töltés esetében azzal segítik az energiafelhasználás optimalizálását, hogy a töltés csak akkor indul meg, amikor más nagy energiafogyasztó eszköz nem használja a hálózatot.

Érsek M. Zoltán

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Omnibus csak lassított, de nem állt le. 2025 az újratervezés éve volt a fenntarthatósági szabályozásban.

2025 az ESG-szabályozás történetében nem a korábban várt szigorításról,...

Itt az új transzferár-dokumentációs rendelet!

Az átmeneti időszak lehetőséget ad arra, hogy a vállalkozások felmérjék transzferár-folyamataik érettségét, és időben kialakítsák a jövőbeni megfeleléshez szükséges belső adat- és dokumentációs kontrollokat.

Finomhangolják az új KRESZ-szabályokat, segítenek a motorosszakértők is

A motoros parkolás lehetőségét az ÉKM - az elhangzott szakmai szempontok figyelembevételével - felülvizsgálja.

Hegyi Zsolt: nagy lépés a MÁV-flotta megújítása felé

A most elfogadott határozat előkészítése során az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a MÁV-csoport szakemberei a flotta megerősítésének nem csupán a szakmai, hanem finanszírozásai kérdéseit is tisztázták
Hirdetés

Hírek

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...